Kultúra

Kijavítják a salgói vár néhány napja elrontott Petőfi-emléktábláját

Civertan
Civertan
A polgármester gyorsan intézkedett.

Az elmúlt órákban futótűzként rohant végig a magyar interneten a salgói vár alatti Petőfi-emléktábla sorsa, hiszen egy ismeretlen cég ahelyett, hogy restaurálta, vagy lecserélte volna az 1923-ban kihelyezett, a költő látogatásáról megemlékező kőlapot, egy igazán meglepő megoldás mellett döntött: egyszerűen csak a régire erősítette a nála jóval kisebb méretű újat.

A témában született rövid cikkünkben Fekete Zsolt, Salgótarján polgármesterének Facebookon közzétett kedd délutáni reakcióját is megosztottuk.

Kapcsolódó
Kőtáblára helyeztek kőtáblát, így született meg az ország legszörnyűbb Petőfi-emlékhelye
Mindezt ahelyett, hogy restaurálták, vagy lecserélték volna a Salgó várában álló százéves eredetit.

A politikus ebben arról írt, hogy

nem erről volt szó, mikor néhány hónappal ezelőtt egy külső javaslatot elfogadva vállalták az újraállítás finanszírozását,

sőt,

Nem érhető fel ésszel, hogyan gondolhatta akár az ügy hivatali gazdája, akár a kihelyezést végző cég, hogy egy új táblát rá kell fúrni a régire. Nem érhető fel ésszel, hogy egy ilyen munka átvételét nem kíséri végig, akinek a dolga.

Az ügy most, alig egy nappal később rendeződni látszik, a városvezető szerdán délután három órakor született rövid posztjában ugyanis már arról írt, hogy a sérült régi táblát a következő hetekben restauráltatják, majd visszahelyezik azt az eredeti helyére, míg az új tábla könnyen látható helyre kerül:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik