Kultúra

Június végén mutatják be az Elvisról és menedzseréről szóló új filmet

Elvis
Elvis
A nagy Gatsby-t is jegyző Baz Luhrmann 2013 óta először áll elő új filmmel.

A Deadline információi szerint a rock’n’roll királyáról és menedzseréről, Tom Parkerről szóló Elvis június 24-én debütál majd az amerikai mozikban, a Cannes-i Filmfesztiválon azonban már egy hónappal korábban – valamikor május 17. és 28. között – látható lesz.

A Moulin Rouge!-t, A nagy Gatsby-t, illetve a Rómeó + Júliát is jegyző Baz Luhrmann munkájaként megvalósuló filmet a koronavírus-járvány több ponton is hátráltatta, sőt, a menedzser szerepére kiválasztott Tom Hanks alig néhány héttel a forgatás előtt adott pozitív tesztet.

A munkák 2020 márciusa helyett így csak szeptemberben kezdődhettek meg, a nagy késés pedig a stáb részleges lecserélődésével járt: Maggie Gyllenhaal és Rufus Sewell helyett Helen Thomson és Richard Roxburgh bújik majd az Austin Butler alakította Király szüleinek bőrébe.

A film előzetese itt látható:

A magyarországi mozipremier esetleges időpontjáról egyelőre nincs pontos információ, az azonban biztos, hogy a film az HBO Maxon augusztus közepén már elérhető lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik