Kultúra

Videóval állnak ki a béke és Ukrajna mellett a magyar animációsok

A Magyar Animációsok Közösségi Célokért csoport már nem először áll össze, hogy közéleti kérdésekben hallassa a hangját. A független animációs filmkészítőket tartalmazó csoport közleményében így foglalt állást az ukrajnai háborúval szemben:

A videónk az érzéseinken keresztül a szolidaritásunkat, a leírásban feltüntetett linkek pedig az országban nyújtott segítség forrásait hivatott megmutatni. Noha csak hétköznapi emberek vagyunk, alkotókként és egyénekként, akik jól ismerik az emberek értékességét, azt szeretnénk, ha a tragikus háború ebben a pillanatban azonnal véget érne. Támogatjuk mindazok tetteit, akik ellenzik ezt a háborút.

Mert hogy a közlemény egy videóhoz készült: egy másfél perces animációs kisfilm a háború elleni és a támadás alatt álló Ukrajna melletti kiállás is egyben. A film.hu emlékeztet rá, hogy korábban a csoport már 2020 novemberben kinyilvánította szolidaritását a lengyel nőkért, majd az örökbefogadást sokak számára ellehetetlenítő alkotmánymódosítással kapcsolatos ellenérzéseit fejezte ki. Legutóbb pedig a homofób módosításokkal kiegészített törvény ellen, az LMBTQ közösség a pedofil bűnelkövetőkkel való összemosása ellen tiltakoztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik