Az 1977-ben a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscarral is elismert Fekete-fehér színesben, a Hét év Tibetben, illetve A rózsa neve rendezője, a hetvennyolc éves Jean-Jacques Annaud a világhírű francia székesegyházban történt tűzesetről, illetve az ahhoz fűződő hibák sorozatáról készítette el a legújabb munkáját, a Notre-Dame brûle-t (Ég a Notre-Dame).
A 2019. április 15-i eseményeket az első füsttől a lángok tizenöt órával később történt teljes kioltásáig végigkísérő film a thriller és a hollywoodi katasztrófafilm elemeit vegyíti majd, aminek alapját a nyomozati anyagok, illetve a főbb érintettekkel – köztül a párizsi tűzoltóság tábornokaival, és a Notre-Dame igazgatójával – készített interjúk adták.
Amikor a tűz után belenéztem a dokumentációba, és kiderült, mi történt, nem hittem el, hogy minden igaz […] Az elejétől a végéig zavarok, kudarcok és egészen hihetetlen akadályok sorozata
kísérte az ügyet – mondta az AFP-nek – köztük
A HVG által észrevett nyilatkozat szerint a film a tűz mindkét lehetséges okát – a cigarettacsikk eldobását, illetve az esetleges rövidzárlatot – megmutatja, hiszen
Annaud hozzátette: ő mindössze a meglévő nyomokat mutatja be, nem pedig nyomozást akart végezni, így a pontos ok feltárása a bíróság feladata.
A 2021 elején forgatott filmet – amihez meglepően erős honlapot is készítettek – Franciaországban március 16-án mutatják majd be, hazai forgalmazásról pedig egyelőre nincs hír.