Kultúra

Leforgatták a Love Is Blind harmadik évadát, de idén már nem fogják bemutatni

Netflix
Netflix
A Netflix népszerű párkereső műsorának lényege, hogy az emberek egészen a jegyességig nem látják egymást.

A Netflixen nem csak a sokszor középszerű egész estés filmek, a Squid Game, a gátlástalan csalókról szóló sorozatok, illetve a sütős-főzős műsorok vonzzák a nézőket, hiszen a platformon egymást érik a különböző módon kicsavart párkeresők.

Ezek közül is kiemelkedik a Love is Blind, aminek lényegét néhány szóval össze lehet foglalni:

zárj össze néhány férfit és nőt, akik csak két szomszédos szobában ülve beszélgethetnek egymással, és csak akkor találkozhatnak személyesen, ha az egyikük már megkérte a másik kezét.

A 2020 februárjában bemutatkozott első, illetve az épp egy évvel később érkezett második évadhoz rövidesen egy harmadik is társul – nem beszélve az elmúlt fél évben bemutatott brazil és japán adaptációkról –, aminek a forgatása mostanra már véget is ért – tudta meg a Variety.

A Dallasban készült epizódok jó eséllyel már csak

2023-ban kerülnek a képernyőkre, a pontos dátum egyelőre azonban még nem ismert.

Az eddigi évadokban egyébként összesen nyolc pár talált egymásra, közülük azonban nyilvánvalóan nem mindenki jutott el a szintén a kamerák előtt történő esküvőig, ahol drámai jelenetekben sem volt hiány:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik