Kultúra

Megszületett az Építészeti Múzeumra kiírt tervpályázat eredménye

Magyarország elhagyottan – BCO Urbex
Magyarország elhagyottan – BCO Urbex
Két tervet díjaztak, további tízet megvételre javasoltak, azt azonban továbbra sem lehet tudni, milyen épületek születnek majd a területen.

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által az új építészeti múzeum tervezésére kiírt Építészet Ligete tervpályázat bírálóbizottsága nem talált alkalmas pályaművet a közbeszerzési eljárás lefolytatása utáni továbbtervezésre, így jelenlegi formájában egyetlen terv sem válik majd valósággá – tájékoztatta az MTI-t az MMA.

Az ítészek rangsorolás nélküli díjazással 10-10 millió forintot ítéltek Szabó Péter és az OKKA Építésziroda, valamint Karlovecz Ádám és munkatársai terveinek, a megvásárolt művek közt pedig a Hetedik Műterem, a 3h Építésziroda, illetve a Zaha Hadid Architects és a Finta Stúdió közös munkája is helyet kapott.

Első helyezettet ugyan nem hirdettek, a díjazott és megvett tervek készítőinek munkáját azonban összesen 58 millió forinttal ismeri el a kiíró, ami 2021 szeptemberében hirdette ki az pályázatot, aminek célja

a Városligeti fasor és a Bajza utca sarkán álló egykori szanatórium- majd kórházépületek részleges bontásával, illetve átépítésével születő Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) leendő arcának megtalálása volt.

A bírálóbizottság elnöke Vashegyi György, az MMA elnöke, társelnöke Füleky Zsolt építész, a Miniszterelnökség építészeti, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkára, tagjai pedig Almássy Kornél építőmérnök, a MÉM MDK igazgatója, Csapó Balázs építész, a Budapesti Építészeti Kamara elnöke, Fülöp András régész, műemléki szakértő, a MÉM MDK tudományos kutatója, Kemecsi Lajos etnográfus, a Néprajzi Múzeum főigazgatója, Krizsán András építész, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke, Sólyom Benedek építész, Erzsébetváros főépítésze, Szalay Tihamér építész, a Magyar Építész Kamara alelnöke, Tima Zoltán építész, az MMA rendes tagja, valamint Turi Attila építész, az MMA Építőművészeti Tagozatának vezetője.

A kiírásra összesen 36 pályamű érkezett, ebből 33-at találtak érvényesnek. Ezek ugyan számos értékes, eredeti felvetést tartalmaztak, a bírálóbizottság azonban nem talált olyan munkát, ami egyértelműen és általánosságban jó megoldást kínált volna a kiírásban megfogalmazott, komplex problémakörre. A bizottság javaslata nyomán a kiíró egyik pályázóval sem kíván közbeszerzési eljárást lefolytatni a továbbtervezésre – közölte az MMA.

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű projektről korábban itt írtunk. a munkák első lépcsője, a Kokas László tervei alapján megújuló Bajza utcai Walter Rózsi-villa pedig már idén tavasszal megnyitja a kapuit: falai közt kiállítások, illetve programok kapnak majd helyet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik