Kultúra

Óva int a Netflix-sorozat álörökösnője iránti empátiától az egykori barátnője

NICOLE RIVELLI/NETFLIX
NICOLE RIVELLI/NETFLIX

Rachel Williams, a Vanity Fair egykori munkatársa arról beszélt a lapban, hogy Shonda Rhimes Netflix-sorozata, az Inventing Anna (Az örökösnő álarca mögött) „problémás” empátiát válthat ki Anna Sorokin, az orosz származású német nő iránt, aki New Yorkban gazdag örökösnőnek, Anna Delvey-nek adta ki magát, és csalásért elítélték.

Williams, Sorokin egykori barátnője, akitől maga is 62 ezer dollárt csalt ki, és 2019-ben a My Friend Anna című könyvben dokumentálta tapasztalatait, inspirálta a sorozat egyik, nem túl pozitívan bemutatott karakterét, akit Katie Lowes alakít. Williams ugyan nem látta az egész sorozatot, de „eleget látott belőle” ahhoz, hogy tudja, mi az ellenvetése, mondta a Vanity Fairnek adott interjújában.

A Vanity Fair szerint a Netflix 320 ezer dollárt fizetett Sorokinnak az életjogaiért, ami azt jelentette, hogy hasznot húzott a történetéből, ahogy Williams utal rá:

Úgy gondolom, hogy ezt az egész narratívát népszerűsíteni és egy szociopata, nárcisztikus, elítélt bűnözőt ünnepelni helytelen. Mivel túl sokáig az első sorból néztem az Anna-cirkuszt, jobban tanulmányoztam, hogyan működik egy átverés, mint bárkinek is kellene. Nézed a látványosságot, de nem figyelsz arra, hogy valójában mit forgalmaznak

– mondta.

Sorokin nyolc bűncselekménye közül 2019-ben másodfokon lopásért és első fokon nagy összegű lopás kísérletéért szorul, és hosszú börtönbüntetésre ítélték. 2021-ben szabadult, de újra őrizetbe vették, mert túllépte a vízumát.

Williams szerint a Netflix sorozata aggasztó módon keveri a tényeket és a fikciót. „Ez a történet teljesen igaz, kivéve azokat a részeket, amelyek nem igazak” – olvasható magában a sorozatban egy disclaimer. „Szerintem érdemes megvizsgálni, hogy mikortól veszélyesebb egy féligazság, mint a hazugság” – mondja Williams az interjúban. „Ez a disclaimer elég hitelessé teszi a műsort ahhoz, hogy az emberek könnyebben elhiggyék a fiktív elemeket. Szerintem ez nagyon veszélyes terület. Ráadásul befolyásolja a jelenleg is zajló büntetőeljárást.”

Williams nem bocsátkozott konkrét részletekbe azzal kapcsolatban, hogy a Netflix sorozata mit értett el jól vagy rosszul, de kifejtette, a narratíva „arra szolgál, hogy empátiát keltsen egy olyan karakter iránt, akiből ez hiányzik”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik