Kultúra

Az égből érkezik a veszedelem Jordan Peele lovas horrorjában

Egyelőre még nem tudni mi az, de mindenkit elkap a frász, ha felnéz az égre. Előzetes érkezett a Nope-hoz.

Bár már júliusban eléri a mozikat, egy plakáton kívül eddig az égvilágon semmi nem derült ki Jordan Peele új filmjéről, a Nope-ról. A Superbowl által hozott reklám-és előzetesdömpinggel együtt azonban most végre hosszú trailer érkezett a horrorhoz. Azt viszont még így sem lehet elmondani, hogy túl bőbeszédű lenne az előzetes, az ugyanis pont nem derül ki, hogy mivel is állnak szembe a film főhősei, de Peele eddig sem volt épp az a szószátyár típus, filmjei előzetes népszerűsítése esetében inkább a kevesebb több elvét alkalmazza.

Az viszont biztos, hogy Eadweard Muybridge 1878-ban készített lovas felvétele fontos szerepet játszik a Nope-ban: az ő leszármazottjának nevezi magát az egyik főszereplőt alakító Keke Palmer, és épp erről forgatnak valamit a zöld háttér előtt. Ennek megfelelően a film tele van rémüldöző lovakkal és emberekkel, valamint indokolatlanul sok, de emiatt nagyon bizarr szélemberrel, a rettegés tárgyáról viszont egyelőre csak annyit tudni, hogy az égből jön, és egy felhő jelzi a közeledtét. Több dolog arra utal, hogy földönkívüliek okozzák a káoszt, az egyik jelenet például olyan, mintha az E. T., a földönkívüli híres ujjérintős jelenet ökölpacsis horrorváltozatát látnánk.

A Nope másik főszereplőjét a Tűnj el!-ből megismert, azóta már Oscar-díjas Daniel Kaluuya játssza. Magyar premierről egyelőre nincs hír, Amerikában július 22-én mutatják be.

Kapcsolódó
Gyilkos árvák, baljós felhők, őrült Ethan Hawke: tőlük fogunk rettegni 2022-ben
Idén sem maradunk libabőr és Stephen King nélkül, visszatér egy csomó franchise sokadik része, de az ügyeletes kulthorror-mesterek is teszik a dolgukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik