Kultúra

Elkezdődött a Városháza megújítása

Budapest Városháza
Budapest Városháza
Elindultak a műemléképület Károly körúti homlokzatának felújítási munkálatai.

A Budapest Városháza nevű hivatalos Facebook-oldalon szerdán közölt információk szerint január végén, régészeti felügyelet mellett megkezdődött a kórházként, illetve kiszolgált hadirokkantak otthonaként épült egykori Invalidus-ház rézsűjének bontása, ami a századforduló óta a Főpolgármesteri Hivatalnak otthont adó épület vízszigeteléséhez szükséges.

Ezt a homlokzat felállványozása, majd a tízezer négyzetméternyi falfelület felújítása követi majd – ennek háromnegyede a Károly körút, hátralévő része pedig a belső udvar felé néz.

A munkák során 376 ablakot rendbe hoznak, százharmincat pedig újragyártatnak, de a lábazati vízszigetelés, a homlokzati falazat, vakolat és a párkányok is megújulnak, így az épület energiahatékonysága is sokat javul majd. A Városházán emellett elvégzik az épület elektromos rendszerének és a csapadékelvezető rendszerének felújítását is, sőt, helyrehozzák a kapualjakat és az átjárókat is.

A Bárczy István utca felől díszkivilágítási rendszert is kapó tömb műszaki átadás-átvételének lezárása 2023 novemberére várható.

A projekt ezzel nem ér véget, hiszen a komplex programban a Merlin egykori épületének felújítása, a Budapest Galéria a Városháza Gerlóczy utcai szárnyába költöztetése, valamint a Városháza Park megnyitása is szerepel, aminek megnyitásával 8000 négyzetméternyi új zöldfelület születik majd.

Kapcsolódó
Parkká alakul, majd megnyílik a budapestiek előtt a Városháza udvara
Karácsony Gergely egyik fontos ígérete 2023-ban válhat majd valósággá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik