PHIL BRAY/NETFLIX
Kultúra

Igazat adtak a grúz sakkmesternőnek, bíróság elé áll a Netflix A vezércsel miatt

A szövetségi bíró szerint a Netflix azzal építette a sorozat fiktív hősnőjének renoméját, hogy közben egy hús-vér sakklegendáét lerombolta.

Helyt adott a bíróság a grúzok női sakklegendája, Nona Gaprindasvili keresetének, így a Netflix bíróság elé állhat a 2020-ban bemutatott A vezércsel című sorozatuk miatt – írja a Variety.

A grúz kiválóság még tavaly nyáron perelte be a streamingszolgáltatót, amiért szerinte a sokszorosan díjazott drámasorozatban hamis állításokat közöltek róla. Többek közt azt, hogy sosem állt ki férfiak ellen, illetve azt is, hogy orosz, miközben egyik sem igaz. A Netflix akkor még nem vette komolyan az ügyet, ártalmatlannak nevezte a Gaprindasvili által felhozott indokokat. Ügyvédeik egyrészt azzal érveltek, hogy a sorozatban egy felirattal figyelmeztették a nézőket, hogy fikciós alkotásról van szó, másrészt ebből fakadóan az Első Alkotmánykiegészítésre hivatkozva kérték a bírót az ügy ejtésére, amely a művészi szabadságra vonatkozik. Virginia Phillips, dél-kaliforniai szövetségi bíró azonban nem gondolta így, és helyt adott a sakkmesternő keresetének.

Phillips szerint a becsületsértés alól még az sem mentesít, hogy egy fikciós alkotásról van szó, ahogy az sem, hogy sakkszakértők bevonásával készítették el a sorozatot. Egyetértett azzal, hogy Gaprindasvilit úgy állítja be A vezércsel, mintha tényleg nem állt volna ki a férfiak ellen, holott szám szerint 59 férfi játékossal mérkőzött meg. Emellett a bíró szerint az is felróható a streamingszolgáltatónak, hogy ugyan épp a nemek közti sztereotípiákat akarta lerombolni a sorozatban, mindezt mégis úgy tette meg, hogy egy hús-vér női játékos renoméját rombolta le a sorozatbéli Beth Harmon érdemeinek gyarapítás érdekében.

Kapcsolódó
Ikonikus sakkmesternő perli a Netflixet A vezércsel miatt
Nona Gaprindashvili grúz sakkozó ötmillió dollárt követel a streamingszolgáltatótól annak állítólagos szexizmusa miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!