Kultúra

Három szobrot és egy kiállítást is terveznek Kóbor János tiszteletére

MTI/Mohai Balázs
MTI/Mohai Balázs
Bátaszéken, Balatonaligán és Budapesten is állna egy-egy Kóbor-szobor, Szentesen pedig Omega-tárlat nyílhat.

Nem egy, hanem egyből három szobrot is emelnének Kóbor János tiszteletére Trunkos András, az Omega menedzsere szerint, emellett egy kiállítást is szerveznek a decemberben elhunyt legenda és zenekara tiszteletére – derült ma ki a Sláger FM-en elhangzó beszélgetésből, amelyet a Blikk szemlézett.

A menedzser elmondta, hogy ugyan az Omegának Kóbor halálával vége, mindent meg fog tenni, hogy emlékük örökké fennmaradjon. A zenekar idén ünnepelné hatvanadik születésnapját, ennek apropóján szerveznek egy kiállítást, amelyet Kóbor születésnapján, idén májusban terveznek megnyitni Szentesen.

De nem ez lesz az egyetlen tisztelgés a művész előtt: Trunkos három szoborról is beszélt, amelyeket az ország több részén állítanak majd fel. Lesz egy Bátaszéken – ahol az énekes gyerekkorában sok időt töltött, és haláláig fontos szerepet töltött be életében a Tolna megyei település –, Balatonaligán, ahol rengeteget vitorlázott az énekes, illetve szülővárosában, Budapesten is, bár az utóbbiról úgy véli, hogy itt lesz a leghosszadalmasabb tető alá hozni a szoborprojektet.

A menedzser azt is elmondta, hogy egyelőre képtelen továbblépni:

Nem tudom őket elengedni, nekem olyan, mintha csak Ausztráliába mentek volna egy hosszabb turnéra. Nem álmodok velük éjjelente, tulajdonképpen én nappal álmodok.

Kapcsolódó
Végső búcsút vettek Kóbor Jánostól
A gyászmisén több közszereplő is megjelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik