Kultúra

Oltásellenesek miatt tette elérhetetlenné Neil Young zenéit a Spotify

Gary Miller / Getty Images
Gary Miller / Getty Images
A zenész egy hamis információkkal teli podcast miatt maga kérte ezt.

A Crosby, Stills & Nash (and Young) ikonja, Neil Young a hét elején nyílt levélben követelte, hogy a Spotify tegye elérhetetlenné az összes zenéjét, mivel Joe Rogan 2020-ban százmillió dollárért a platformra került, minden epizódjával egy magyarországnyi embert elérő podcastjében oltásellenes nézetek hangoztak el.

A négy dalával is százmillió lejátszás felett járó Young kérését a cég elfogadta – így dalai mind eltűntek –, sőt, a Spotify egy sajtóközleményt is kiadott a témában:

A világ minden zenéjét elérhetővé akarjuk tenni, ez pedig nagy felelősséggel jár, hiszen egyszerre kell biztosítanunk a hallgatók bitonságát, illetve a készítők szabadságát […], így több mint húszezer podcast-epizódot távolítottunk el a járvány kezdete óta. Sajnáljuk Neil döntését, de reméljük, nemsokára újra üdövözölhetjük majd.

Az elmúlt két évben Rogan műsorában számos alkalommal hangoztak el félrevezető, vagy egyszerűen csak hamis állítások, így néhány héttel ezelőtt kétszázhetven orvos, egészségügyben dolgozó személy, illetve professzor írt nyílt levelet a Spotify-nak, kifejezve aggodalmaikat, a cég azonban nem reagált erre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik