Miért teszünk úgy, mintha valami diktátor lennék? címmel adott interjút az elmúlt két évben jórészt teljes szerkesztőséget váltott, függetlenségét elveszített Indexnek a Magyar Állami Operaházból lett OPERA főigazgatója, Ókovács Szilveszter.
A beszélgetés apropója a vidéki színházak vezetői, illetve Ókovács közti ellentét volt, hiszen a vidéki teátrumok sérelmezik, hogy februártól megszűnne a kikérés intézménye, így a Budapesten fellépő énekesek a darabok próbái alatt vidéken is szerepeket vállalhasson, így a fővároson kívüli teátrumokra komoly színészhiány várhat.
Ókovács szerint mindez csak egy belterjes szakmai probléma izzadságos kivetítése, hiszen a művészek hosszú ideje csinálják ezt, pedig szerint egyértelmű, hogy
az nem megy, hogy a Magyar Állami Operaház fizesse őket, közben pedig máshol énekeljenek, mert ez kimeríti a hanyag kezelés tényállását, herdáljuk vele az állam pénzét.
A főigazgatónak az Erkel Színházzal kapcsolatban is volt ötlete: azt javasolta, hogy az épületet újítsák fel, és működtessék befogadóintézményként, amit – ha az állam úgy gondolja – örömmel üzemeltetnek majd tovább, azt azonban nem tartja kivitelezhetőnek, hogy az Operaház márciusi újranyitása után továbbra is balett- és operaelőadásokat rendezzenek benne.
A hosszú interjú egy részében azonban korántsem erről volt szó, hiszen a gondolatait az Origo-n rendszeresen közlő Ókovács a beszélgetés kezdetén a régi Index szapulásába kezdett:
Hadd bocsássam előre, még szoknom kell, hogy interjút készít velem az Index, erre a kinevezésem óta eltelt lassan tizenegy évben nem volt példa, pedig mégiscsak a mienk a legnagyobb magyar kulturális intézmény, amely ráadásul tényleg oldalfüggetlenül, nemzeti intézményként működik. Létezik szerkesztési szabadság, de felelősség is. Ha egy vezető orgánum azt a hatást kelti, hogy elég őt olvasni a körülöttünk pulzáló világ megértéséhez – és az Index ilyen volt tíz éve is –, nem teheti velünk ezt a shadow banninget, nem tehetnek minket „indexre” csak azért, mert én vezetem az OPERÁ-t. A magyar médiapiacon egyedüliként épp a legolvasottabb Index nem adott teret sem a művészeinknek, sem az előadásainknak – és „természetesen” én sem mondhattam el terveinket, álláspontunkat. Mások viszont beszéltek helyettünk, rólunk. Örülök, ha ez most, bő tíz év után változik, és nem csak botrányok kapcsán kerülünk az önök felületére.
