Kultúra

Itt a Csongor és Tünde történetét feldolgozó animációs film első előzetese

Nemzeti Filmintézet
Nemzeti Filmintézet
A Dargay Attila tervei nyomán készülő játékfilm 2024 őszén kerül majd a mozikba.

Rövidesen valóra válik a Vukot és a Lúdas Matyit is jegyző Dargay Attila (1927-2009) ötven éves álma: animációs film készül Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjéből.

A Cinemon Entertainment által, a tizenhárom éve elhunyt korszakos zseni figuraterveinek, illetve képes forgatókönyvének felhasználásával, egykori alkótótársa és özvegye, Henrik Irén közreműködésével, a Nemzeti Filmintézet 570 milió forintos esegítségével megszülető egészestés film elsősorban a gyerekeket célozza majd meg.

Az egyik utolsó Dargay-tanítvány, Máli Csaba és Pálfi Zsolt rendezésében, Temple Réka producerrel készülő munkából most egy két és fél perces részletet mutattak meg, ami az Ördögség címet viseli:

A film előreláthatólag 2024 őszén kerül majd a mozikba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik