Műsorváltozást jelentett be az ATV: Gesztesi Károly halálának második évfordulóján ma este a színész egyik utolsó nyilvános megszólalását tűzik műsorra a csatornán. A színművész Rónai Egonnak adta utolsó nagy televíziós interjúját még 2019 decemberében, ez látható ma 22 óra 5 perctől az ATV-n.
Gesztesi 2020 január negyedikén lett rosszul vezetés közben, mint később kiderült, infarktust kapott. Még félre tudott állni a budapesti Ferdinánd hídnál, ám a mentők közel egyórás próbálkozása ellenére sem sikerült újraéleszteni. Az 56 éves korában elhunyt színész az egyik legnépszerűbb hazai szinkronhang volt, emellett számos magyar közönségfilm és színházi darab is fűződik a nevéhez.