Kultúra ismeretlen budapest

A műemlék budaörsi reptéren forgatták a holland repülés úttörőit bemutató minisorozatot

Youtube
Youtube
A Vliegende Hollanders (Repülő hollandik) az 1919-1939 közti időszakot dolgozza fel.

A holland légitársaság, a KLM alapítója, Albert Plesman és a legendás repülőgépgyáros, Anthony Fokker közti kapcsolatot, az 1919-1939 közt eltelt húsz év történésein keresztül bemutató Vliegende Hollanders-t (ezt leginkább Repülő hollandik-ként lehetne fordítani) Magyarországon nem mutatták be, a nyolcrészes minisorozatot azonban részben biztosan a főváros határában forgatták.

Az első amszterdami repülőgépkiállítás szervezésével induló, a második világháború kezdetével záruló történet számos részlete fiktív, vagy nincs kellőképp történeti kontextusba helyezve, az epizódok azonban így is számtalan nézőt – az első rész 1,6 milliót, a nyolcadik pedig 779 ezret – ültettek a képernyő elé.

A kétperces előzetest, illetve a Youtube-on elérhető tovább trailereket (itt és itt) végignézve ismerős helyszínek is feltűnnek, hiszen a két világháború közti modern építészet fontos állomása, a földrajzilag még Budapest XI. kerületéhez tartozó, de budaörsi repülőtérként emlegetett légikikötő (1935-1937) épületei is feltűnnek rajta.

A Bierbauer Virgil és Králik László tervei szerint született kör alakú fogadóépület a Douglas repülőgépgyártó központjává változott:

Youtube

És ugyanígy járt az utascsarnok is:

Youtube

A Czakó László és Méhes György tervezte, néhány lépésnyire álló, a nagyközönség számára kevésbé ismert nagyhangár – kora Európájának legnagyobbja – természetesen itt is hangárként tűnik fel, középső pillérén azonban jól látható a kőbe vésett magyar címer, apró bakit eredményezve a Magyarországról még nyomokban sem mesélő sorozatban:

Youtube

Az épületegyüttes 1950-ig Magyarország első nemzetközi repülőtereként működött – ekkor vette át a helyét az építése közben egy bombatámadás áldozatává vált, majd kis híján a nulláról újjáépített ferihegyi repülőtér. Az ötvenes években az állami vezetők által használt terület használója az évtized végén – a kádári konszolidáció részeként – a Mezőgazdasági Repülési Szolgálat, majd a Magyar Honvédelmi Szövetség sportrepülői lettek.

A budaörsi repülőtér az ezredfordulón vált ipari műemlékké, köszönhetően a fogadóépületnek, illetve a füves futópálya alatt futó, a száz éven át működött zuglói Zsolnay-gyárban készült vízelvezető rendszerének, ez azonban nem javított az állapotán, így ma számos része kimondottan szomorúan fest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik