Kultúra

Hobo: Kóbor János mentette meg a Hobo Blues Bandet a megsemmisüléstől

Czeglédi Zsolt
Czeglédi Zsolt

Hosszú Facebook-posztban emlékezett meg a 78 éves korában meghalt Kóbor Jánosról Földes László Hobo. A zenész felidézte hogyan kezdődött az Omega iránti rajongása, amely aztán közös munkává alakult. Hobo szerint az Omega mentette meg zenekarát, a Hobo Blues Bandet a megszűnéstől, amikor előadóművészi engedély híján szinte sehol nem léphetett fel. Kóborék voltak azok, akik ekkor felkarolták Hobóékat.

Hobo méltatta az Omega jelentőségét, amely „tulajdonképpen mindvégig, a hatvanas évek óta a legnépszerűbb magyar zenekar volt, talán az egyetlen amelyik a nyugati világban is sikereket ért el. Munkásságuk utánozhatatlan és meghatározó volt a magyar rockzenében”, az együttest pedig „59 éven át Kóbor János vitte a hátán. Az ő előadói stílusa, megjelenése és zenei érzékenysége dominálta az együttes pályáját. Emberi hozzáállását ma még nem tudom megfelelően leírni.”

Felsorolta az eseteket, amikor Kóborék segítették Földest vagy zenekarát a kádári kultúrdiktatúrával szemben, kiemelve a Hobo Blues Band megmentését:

1979-ben a már több megyéből és pesti klubból kitiltott Hobo Blues Bandet is ők mentették meg a megsemmisüléstől, mivel előadóművészi engedély híján lassan mindenhonnan kiszorultunk.
Meckyék csak úgy vállalták a 68 előadásos ORI turnét, ha a HBB-t előzenekarként magukkal vihetik, így mentettek meg és futtattak be minket.

A zenész azt is megosztotta, hogy az utóbbi időben közösen dolgozott Kóborral, hangja hallható lesz majd Hobo új albumán:

Idén augusztusban Mecky felénekelte a megjelenés előtt álló »Térdig a szarban, fülig a szeretetben« lemezem záródalának, a Középeurópai hobo blues II. -nek egyik versszakát és arra is felkértem, hogy a 2022 február 13.-i Aréna koncertemen lépjen fel velem.

Hobo nemrég maga is kórházban volt, novemberben jelentette be közösségi oldalán a 75 éves énekes, hogy néhány napot orvosi felügyelet alatt tartott, de már felépült.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik