Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) nevét ma a legtöbb magyar ismeri, a mai Szlovákiához tartozó Kisszebenben született művész élete során azonban nem ért el nagy sikereket. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a képek jó részét magának megtartó festő valódi csendes különc volt, aki különböző gyógyszertárakban dolgozva, majd saját, Gácson nyitott patikájával szerzett bevételeit európai, egyiptomi, palesztin, illetve libanoni tanulmányutakra költötte.
Életműve a szerencsés véletlennek köszönhetően menekült meg: a fővárosi Hadik-házban használt műtermét halála után a pályakezdő építész, Gerlóczy Gedeon (1895-1975) akarta kibérelni, aki az ott lomtalanító családtagoktól előbb az írásos hagyaték jó részét vásárolta meg, majd néhány nappal később, a család által a művekből rendezett aukción a festő unokaöccsével, Kosztka Istvánnal együtt a teljes életművet megvásárolták,
Az írásos hagyaték részét képezték Csontváry huszonhét évesen a kor egyik ünnepelt tájképfestőjéhez, a Mintarajziskola vezetőjeként is működő Keleti Gusztávhoz írt öt levele, illetve az azokra érkezett két válasz, amik nem jósoltak épp fényes jövőt a fiatal férfinak.
Az alig néhány héttel az első üzenet előtt a művészetek felé fordult gyógyszerész – akinek a szikrát a történet szerint az iglói patika vezetője adta meg, hiszen egy ökrös szekérről egy vénycédulára készített rajzát látva így kiáltott fel: „Hisz maga festőnek született!” – képeiről Keleti egyszerűen kijelentette:
egy 10-13 éves gyermek első kísérleteinél nem állnak magasabb fokon,
így egy helyi rajztanárt javasolt, hogy segítsen neki elindulni az úton.
Csontváry ezzel persze nem adta fel, hogy festővé váljon, sőt, csak még eltökéltebbé vált, és még nagyobb elszántsággal vetette bele magát az alkotásba.
A művészettörténészek előtt 1936 óta ismert, 1880. novembere és 1881. februárja közt született levelekből (amikről itt egy hosszú tanulmány is olvasható) nem csak a hit és elszántság érződik, de a bennük leírt művészeti hitvallást olvasva jól látható, hogy a ma a legnagyobbak közt emlegetett festő már az első pillanatban kialakította a festészeti programját, ezt pedig később egyetlen pillanatra sem tért el ettől.
Itt állok, még csak 27 éves vagyok s önérzettel mondom, jöjjön, minek jönni kell, meg nem ijedek azon óriási feladattól, mely vállaimra nehezedni fogna, egészségem ép, akaratom acélozott, szorgalommal versenyre szállok a hangyával s kitartásban – jól ismerem magam – csalódni szinte nem fogok: az eredeti s a poézis hiszem, hogy barátaim leendnek, mert lelkem, azaz keblem csak az eredetit óhajtja, s a természet minden parányáért lelkesedni is bír!
– írta az első levélben, sőt, a festészetben való jártasságának teljes hiányáról is beszámolt:
Mindenek előtt megjegyezni van szerencsém azt, hogy életemben múlt hó 13.-ig, amikor is az első karcolattal a papírost elpiszkolni mertem, kezemben soha semmiféle rajz nem volt; de még az iskolában akkor 60-70-ig nem tanítottak erre; így tehát azon eszme, hogy én rajzoláshoz kezdék, pusztán a véletlenségen alapszik…
A későbbi üzenetváltások során fény az elköteleződésére is fény derül, sőt, a csak két évtizeddel később megfestett Nagy Tarpatak völgye a Tátrában (1904-1905) ötlete is körvonalazódni látszik.
A negyvenkét festményt Galamb utcai lakásának falán tartó, a második világháború legsötétebb hónapjaiban rövid időre egy épülő belvárosi munkájának bombabiztos pincéjébe rejtő Gerlóczy a leveleket nem a családtagoktól vásárolta meg, hanem későbbi munkahelyéről, a Képzőművészeti Főiskoláról kerülhettek hozzá.
A lényegen mindez azonban nem változtat, hiszen a teljes üzenetváltás december 8-án új gazdát keres majd a BÁV 78. Művészeti Aukcióján, ahol az autográf papírrégiségek eddigi árverési rekordját – egy dedikált Petőfi-kötet korábban 36 millió forintért kelt el – is megdöntheti majd, kikiáltási ára ugyanis éppen harminchat millió forint lesz.
Az árverésre kerülő tételek november 27. és december 5. között minden nap megtekinthetők a BÁV Aukciósházban (1052 Bécsi utca 1-3.).
Szponzorált tartalom
A cikk a BÁV támogatásával készült.
