A világ legidősebb embere, a százhuszonkét évesen elhunyt Jeanne Louis Calment (1875-1997) élethossz-rekordja megdönthetetlennek tűnik, ebben pedig a szerencsés génjei mellett talán nyugodt élete is közrejátszott: az éveit jórészt sporttal, az operában, illetve a zongora előtt töltő nő nyolcvanöt évesen vívni kezdett, százévesen pedig még kerékpárra ült.
A hosszú élet titkát Calment ennek ellenére nem a sportban, hanem az olívaolajban (bőrére is ezt kente), a vörösbor fogyasztásában, illetve a heti közel egy kiló csokoládéban látta. Álláspontját a hasonlóan magas kort megélt emberek nem igazán osztották, hiszen volt, aki a sertéshús és a csirke elhagyását (Violet Brown, 1900-2017), más pedig a naponta elfogyasztott három nyers tojásban, a tömény szeszesitalban, illetve a pozitív életszemléletben (Emma Morano Martinuzzi, 1899-2017) látta.
A legidősebb magyar, a száztizenhárom évesen, idén elhunyt Zsilinszki Veronika (1908-2021) a témában képviselt álláspontjára sajnos nem derült fény, a százhat évesen a Hétfői Híreknek nyilatkozó Horváth Jánosnééra azonban igen.
A lap 1964. október 19-i számában megjelent interjú szerint
Karolina néni szereti gyenge húst, a fehér bort, az édes szőlőt, a Negro cukorkát és a szép, fényes selyemruhát, különösen a piros színűt.
Az 1858. május 23-án született, a riporter látogatásakor az angyalföldi Futár utca 35-ben, unokái, dédunokái, illetve ükunokái körében élő idős hölgy egészségi állapota kora ellenére még mindig kitűnő volt:
Sosem voltam beteg. De nem tagadom, a lábaim már fájnak. Úgy irigyelem az olyan 70 éves fiatal asszonyokat, akik még futkároznak, nekem meg már fáj a lábam.
A kiegyezést, az Osztrák-Magyar Monarchia teljes fennállását, két Habsburg-uralkodó halálát, a Tanácsköztársaság százharminchárom napját, a trianoni döntést, a Horthy-érát, Budapest második világháborús ostromát, a Rákosi-kort, illetve a Kádár-korszak egy részét átélt, a cikk szerint Budapest „nagy öregasszonyának” nevezett özvegy így mesélt az életéről:
– Itt születtem Budapesten, a Ferencvárosban. Akkor még nem voltak ilyen szép házak. Nem volt villamos. És csak egy híd létezett. Sokat dolgoztam, hat gyerekem volt, kettő még él – de a legkisebb is nyugdíjas.
– S mi volt e hosszú életben bánat?
– A háború… Két fiamat, az uramat és vejemet vitte el… A második világháborúba nláttam, amikor leesett épp a bomba. Egy szép fiatalasszonyt ölt meg. Nagyon megsirattam.
– Emlékszik-e még az első szerelemre?
– Én csak az uramat szerettem. Tizenöt éves voltam, amikor feleségül vett.
A cikk teljes hosszában itt olvasható:
