Kultúra

Demeter Szilárdot le kéne venni a sakktábláról az egykori fideszes országgyűlési képviselő, Gulyás Dénes szerint

Czimbal Gyula / MTI
Czimbal Gyula / MTI
Gulyás Dénes úgy véli, hogy „a hülyék mellett el kell menni anélkül, hogy véleményeznénk."

Gulyás Dénes kemény szavakkal illette Demeter Szilárd Telex-interjúját, amelyben a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója elmarasztalóan beszélt a magyar kultúráról, többek közt Parti Nagy Lajosról is negatívan nyilatkozott, a magyar irodalom nyolcvan százalékát pedig kukázná. Az elsősorban operaénekesként ismert, Kossuth-és Liszt Ferenc-díjjal is kitüntetett, de emellett egykori fideszes országgyűlési képviselő Gulyás kommentjeit a Magyar Hang szúrta ki.

Az a baj, hogy vitára érdemessé tesszük azzal, hogy beszélünk róla. A hülyék mellett el kell menni anélkül, hogy véleményeznénk. Az bizonyos, hogy valakinek le kellene venni ezt az embert a sakktábláról. Én azt hiszem elmegyek mellette, mert szeretnék nyugodtan aludni. Csak remélem, hogy a miniszter felettese tudomást szerez erről

– írta egy hozzászólásban. Hozzátette: szerinte Demeter véleménye a zenéről és a színházról abszurd, ráadásul van a zenének egy olyan területe, amelyet valószínűleg egyáltalán nem is ismer.

Az igazgató szavaira Gulyás mellett több magyar író is reagált, Demeter azóta az Origón válaszolt a vádakra.

2002-ben Gulyás nagykovácsi otthonában alapította meg Kemény Győző az Értékmegőrzők Polgári Körét. A Bojtorján zenésze által létrehozott csoportosulás alakuló ülésén Orbán Viktor is részt vett, aki a 2002-es vesztes választások után arra buzdította híveit, hozzanak létre kisebb csoportokat, amelyek segítségével megteremtik „a polgári Magyarország nyilvánosságát.” Gulyás 2003-ban lépett be a pártba, 2004-től  a Pest megyei 10. választókerület elnöke lett, 2006 és 2014 között pedig országgyűlési képviselő volt a Fidesz színeiben.

Kapcsolódó
Focimeccsekig és polgári körökig nyúlik vissza Orbán és a fideszes színészek jó kapcsolata
Az SZFE ügyét kísérő vitákban Vidnyánszky Attila mellé felsorakozó színházi emberek nem a győztes mellé csapódtak, hanem hosszú ideje a Fidesz szimpatizánsai. Esetük mutatja, a kormánypárt számára a lojalitás a legfontosabb érték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik