Kultúra

Nem adta ki a közmédia a Hofi-előadások felvételeit az özvegye kérésére sem

Soós Lajos / MTI
Soós Lajos / MTI
A humorista születésének 85. évfordulóján tartott megemlékezésen nem vetíthettek részleteket a Hofi-életműből.

Csak a saját felületein kívánja szerepeltetni Hofi Géza műsorait a közmédia, ezért még az özvegyének sem voltak hajlandók kiadni az művészről készített archív felvételeket, amelyeket az Örkény Színház által szervezett emlékműsoron szerettek volna levetíteni – értesült a Blikk.

A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar művész születésének 85. évfordulójára szervezett az Örkény Színház rendhagyó megemlékezést, ahol többek közt Hofi műsoraiból is fel szerettek volna használni több archív felvételt. Az eseményt Kalmár Tibor ötlete nyomán az igazgató, Mácsai Pál szervezte és rendezte, olyan művészek vettek részt a megvalósításban, mint Szénási Sándor, Kalmár Tibor, Korcsmáros György, Kormos Anett, Mácsai Pál, Malek Miklós és Spiró György. A rendezvény tehát felvételek nélkül zajlott, a humorista hangját sikerült csak bejátszani néhányszor, a nézők körében azonban így is nagy sikert aratott a megemlékezés.

Az MTVA nem bocsátotta a felvételeket a színház rendelkezésére még úgy sem, hogy a humorista özvegye, Hofi Ildikó is megpróbált közbenjárni az ügyben.

Nem szívességet kértünk, pénzért vásároltuk volna meg Géza emlékét. Nem adtak semmit. S amikor megdöbbenve kérdeztük, miért, jött is a válasz, amelyet idéznék: Hofi Géza annyira népszerű, hogy az ő művészetét, örökségét nem szeretnénk kiadni a kezünkből, nem szeretnénk átengedni másnak.

– nyilatkozta a lapnak Hofi özvegy, aki hozzátette, hogy tudomása szerint elhunyt férje legalább tizenegy éve nem szerepelt a közmédiában, az idei évforduló napján pedig a közmédia csatornái fél mondattal sem emlékeztek meg róla.

A lap megkereste az MTVA-t az ügyben, az alábbi reakciót kapták:

Tájékoztatjuk, hogy Hofi Géza műsorait – azok kiemelt társadalmi jelentőségére, valamint a kapcsolódó szerzői jogi relációkra tekintettel – a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kizárólag a saját felületein kívánja szerepeltetni. A Művész Úrról halálának 20. évfordulóján, 2022-ben kívánunk megemlékezni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik