Történelmi távlatban ez még a közelmúlt, de azóta már két nemzedék nőtt fel. Valószínű, hogy közülük kevesen tudják, hogy a hetvenes, nyolcvanas években, a szocialista táborban mi voltunk a legvidámabb barakk. Az akkori pártvezetés mindent megtett annak a látszatnak fenntartásáért, hogy Magyarországon jól élnek az emberek. Meg is lett a böjtje: az ország teljesen eladósodott, amiről persze a hétköznapi ember semmit sem tudott. Zászlókat lobogtatva vonult fel május elsején, lakásra, autóra – Trabantra, Ladára, Zsigulira, Skodára, Daciára – gyűjtött, élete sikerének tartotta, ha beköltözhetett a tízemeletes betonházakba, megismerte az árleszállítások eufórikus hangulatát, és az elszaporodott hobbikertekben a szomszédokkal, a barátokkal sörözve szabadnak érezte magát. Aztán, a nyolcvanas évek második felében felgyorsultak az események: összeomlott a pártállam, forradalom tört ki Romániában, leomlott a berlini fal, megnyíltak a határok, az „ideiglenesen” itt állomásozó szovjet csapatok elhagyták az országok és megtörtént a rendszerváltás. A 90-es évek középpontjába a demokratikus választásokkal hatalomra került kormányok, a televízióban élőben közvetített szópárbajok kerültek, és ahogy múltak az évek, jött a felismerés, hogy a régóta vágyott változás az esélyegyenlőségben, a megélhetési gondok enyhítésében, a munka megbecsülésében, a kiváltságosok hatalmának visszaszorításában – enyhén szólva –gellert kapott. Amellett persze, hogy kinyílt a világ, az élet szabadabb és gazdagabb lett – a visszaemlékezések azonban nem mindig fedik a valóságot.
A kötetben Szalay Zoltán (1935-2017) Táncsics-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfus fekete-fehér és színes, ma már kortörténeti dokumentumai idézik vissza annak a kornak az eseményeit, hangulatát, a hétköznapi élet jellegzetes pillanatait, a rendszerváltás meghatározó személyiségeit. A képek mellett Parti Nagy Lajos, a kortárs magyar irodalom meghatározó alkotója senki máshoz nem hasonlítható életérzéseit olvashatják.
