Kultúra

Tüntetők csaptak össze a Netflix székháza előtt egy transzfóbnak titulált műsor miatt

Frederic J. BROWN / AFP
Frederic J. BROWN / AFP
Dave Chappelle új filmje, Az utolsó fejezet egyre nagyobb vihart kavar, a székháznál a humorista szimpatizánsai és a műsor ellen tüntetők szólalkoztak össze.

Tovább dagad a botrány a Netflixnél Dave Chappelle műsora miatt: a streamingszolgáltató több száz munkatársa vonult ki tüntetni a cég Los Angeles-i épülete elé, de az ellentábor is megjelent, hogy Chappelle mellett álljanak ki – írja a Variety. 

A humorista ellen tüntetők „Trans Lives Matter” és „a transzfóbia nem vicc” feliratú transzparensekkel vonultak utcára, ahol azonban megjelentek Chappelle támogatói is, akik a szólásszabadság mellett érveltek. A lap értesülései szerint a két csoport összetűzésbe került, meglehetősen elszabadultak az indulatok: az egyik Chappelle-melletti tüntető kezéből például kicsavarták és összetépték a transzparenst. A lap által megkérdezett szemtanúk szerint ezt követően a férfi egy fegyverrel kezdett hadonászni, amelyet aztán végül nem használt.

A szolgáltató kínálatában október 5-én jelent meg a szókimondó standupos új show-ja, a David Chappelle: Az utolsó fejezet, amely sokakat rögtön felháborított a nőgyűlölő, transz- és homofób kijelentései miatt, ráadásul az LMBTQ-közösséget és a #MeeToo-mozgalmat is keményen kifigurázta. Köztük volt Netflix egyik transznemű szoftverfejlesztő mérnöke, Terra Field, aki hangot is adott felháborodásának. Nem sokkal később a Variety szerint Fieldet elbocsátották, ahogyan két másik alkalmazottat is. A botrányt tovább fokozta, hogy Ted Sarandos, a Netflix társ-vezérigazgatója kiállt Chappelle műsora mellett: elismerte, hogy a műsor megosztó, ám nem lépte át azt a bizonyos határt, a Netflix ugyanis semmiképp sem emelne a kínálatába gyűlöletkeltő tartalmat. Később a Hollywood Reporternek elismerte, hogy rosszul kommunikált az üggyel kapcsolatban, Chappelle és a műsora mellett azonban továbbra is kiáll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik