Kultúra

Kristen Stewart nem szeretné eljátszani Jokert

LOIC VENANCE / AFP
LOIC VENANCE / AFP
A színésznő hamar letörte a rajongók lelkesedését, akik már elképzelték, ahogy az egykori Alkonyat-beli partnere, Robert Pattinson ellenfele lesz.

Szívesen játszana őrült karaktert, de szinte biztosan nem fog Robert Pattinson Batmanje ellen harcolni Jokerként Kristen Stewart – árulta el a színésznő a Varietynek. 

Stewart jelenleg épp a Spencert népszerűsíti, így egy sor interjún vesz részt, nehéz is lett volna elkerülnie a kérdést, amely sokakat foglalkoztat a közösségi médiában. A színésznő rajongói ugyanis fejükbe vették, hogy Stewart eljátszhatná Jokert egy olyan filmben, ahol a jelenlegi Batman, Pattinson ellen harcolhatna, komoly kampányt folytatnak a közösségi médiában, hogy a párosítás összejöjjön. Stewart és a színész az Alkonyat-filmekben játszottak együtt, ez hozta meg mindkettejük számára a világhírt, ráadásul a való életben is egy párt alkottak akkoriban.

Stewart elkeserítette a rajongókat:

Inkább találjunk ki valami mást. Abban teljesen benne vagyok, hogy őrült, ijesztő embert játsszak.

Hozzátette: imádja a karaktert és a mögötte rejlő energiát, ám már sokan játszották el remekül Batman nemezisét, épp ezért nem érzi, hogy neki is el kell.

Stewart legközelebb a Spencerben látható, amelyben Diana hercegnét alakítja. A filmet már bemutatták az idei Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, a kritikusok egyből Oscart kiáltottak a színésznőnek. Pablo Larraín filmjét november 11-én mutatják be a magyar mozik.

Kapcsolódó
Hol van már az Alkonyat? Kristen Stewart úgy definiálta újra magát, hogy azt tanítani kellene
Bár a legtöbben ma is csípőből a hírhedt vámpírrománcra asszociálnak, a ma 30 éves Kristen Stewart már az Alkonyat előtt is menő volt, azóta pedig csak még menőbb lett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik