Kultúra

Visszavonul egy időre Ryan Reynolds

A megkezdett forgatását természetesen még befejezte, a következő hónapokat azonban nem munkával akarja tölteni.

Nagy bejelentéssel állt elő az elmúlt évek egyik legfoglalkoztatottabb színészeként magának látszólag egyetlen pillanatnyi szabadidőt sem hagyó Ryan Reynolds rövidesen visszavonul, némi pihenő után azonban újult erővel tér majd vissza a filmvilágba – írta meg a Screenrant.

Az idei évben eddig már két filmben is feltűnt, a következő hónapban pedig egy harmadikban (ez lesz a Netflixen megjelenő Red Notice) is játszó Reynolds korábban a Deadpool-sorozattal foglalta le magát, illetve több animációs film egy-egy szereplőjének adta a hangját, így a legkeresettebb színészek közt való feltűnése óta nem igazán volt ideje hátradőlni.

A néhány hónapos visszavonulás hírét a színész vasárnapi Instagram-posztjában tette közzé, ahol legújabb filmje, a Charles Dickens Karácsonyi ének című munkáján alapuló Spirited forgatásának befejezéséről számolt be. A történetet zenés vígjátékként feldolgozó film munkálatai 2019-ben kezdődtek, forgatása azonban csak idén indulhatott el.

A talán csak a jövő év karácsonyát megelőző hetekben mozikba kerülő Spirited-ben Octavia Spencer és Will Ferrell is feltűnik majd, a kritikusok pedig főként utóbbi miatt izgatottak, hiszen a forgatási képek, illetve a Reynolds által közzétett posztok szerint kitűnően tudtak együttműködni, így a közös munka elég messzire viheti majd a filmet.

A pihenni induló színésznek 2022-ben két, a forgatási szakaszon már rég túllépett filmje, a koronavírus-járvány miatt lassabban forgó Red Notice, illetve a The Adam Project is bemutatkozik majd, így a rajongók jövőre sem maradnak Reynolds nélkül, aki 2023-ban a Deadpool 3-mal tér majd vissza a mozivászonra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik