Kultúra

William Shatner készen áll az űrutazásra, de azért van benne ijedtség

Mark Ralston / AFP
Mark Ralston / AFP
A Kirk kapitányt alakító színész a legidősebb ember, aki valaha eljutott az űrbe.

A Star Trekkel világhírűvé vált William Shatner a pályája jelentős részét azzal töltötte, hogy Kirk kapitányként keresztül-kasul szelte a világűrt. A 90 éves színész most végre a valóságban is eljuthat az űrbe, méghozzá a világ leggazdagabb embere, Jeff Bezos segítségével. Az Amazon-tulajdonos Blue Origin nevű vállalatának egyik űrhajóján, a New Shepardön lesz az egyik utas. A texasi sivatagból zajló kilövésre kedden került volna sor, ám az előre jelzett erős szél miatt ezt szerdára halasztották, az út a tervek szerint 10 percig tart. A 90 éves Shatner lesz a legidősebb ember, aki valaha az űrben járt. A színész azt nyilatkozta az út előtt, hogy készen áll, de azért nem teljesen nyugodt.

Izgatott és nyugtalan vagyok, és kissé ideges és ijedt is az előttem álló kaland miatt. De ilyenkor arra gondolok, hogy mennyire drámai lesz, ha majd látom az univerzumot és benne a Földet, megfigyelem az ellentétet az előbbi ellenségessége és az utóbbi melegsége között, és átélem annak fontosságát, hogy muszáj megőriznünk a bolygót, anélkül, hogy tönkretennénk

– mondta Shatner, aki tavaly a 24.hu-nak is adott interjút, akkor nem az űrről, hanem a kísértetekről kérdeztük egy műsora apropóján:

Kapcsolódó
William Shatner: A szellemektől nem félek, de hülye lennék piknikezni egy elátkozott erdőben
Léteznek vajon gonosz helyek, gyilkos erdők és kísértetjárta házak? A Star Trek Kirk kapitányával, William Shatnerrel beszélgettünk, aki ezúttal elképesztő rejtélyek nyomába eredt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik