Kultúra

A Peaky Blinders sztárja játssza az atombomba atyját az új Nolan-filmben

Jason Mendez / Getty Images / AFP
Jason Mendez / Getty Images / AFP
Cillian Murphy már a rendező több filmjében szerepelt.

Egy hónapja jelentették be, hogy Christopher Nolan következő filmjében az atombomba kifejlesztéséhez vezető Manhattan-tervet mutatja be, annak vezetője, az elméleti fizikus J. Robert Oppenheimer szemszögéből. Most az is kiderült, hogy ki játssza majd a Oppenheimert a filmben: Cillian Murphy, akit sokan a Peaky Blinders című sorozat főszereplőjeként ismerhetnek, de Nolannal is évtizedekre nyúlik vissza a munkakapcsolatuk. Már a Batman: Kezdődik!-ben ő alakította a Madárijesztőt, azóta pedig szerepelt az Eredetben és a Dunkirkben is.

Pár hete tudjuk azt is, hogy Christopher Nolan szokásával ellentétben nem a Warner Bros stúdiónál készíti el az Oppenheimer-filmet, hanem a Universalnál, amely 100 millió dollárt szán a filmre. A Warnerrel azután romlott meg a rendező kapcsolata, hogy a stúdió tavaly bejelentette: párhuzamosan mutatják be filmjeiket a moziban és az HBO Maxon. A döntésnek Nolan volt az egyik leghangosabb kritikusa.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik