Kultúra

Az egri színházigazgató szerint „az autonómia durva megsértése”, hogy nyilvánosságra kerültek a szavai

Zih Zsolt/MTVA Fotó
Zih Zsolt/MTVA Fotó
Blaskó Balázs durván beszélt a társulat koronavírusban meghalt tagjáról, majd bűnelkövetőnek nevezte. A polgármester ezért a távozását kérte.

Az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója elismerte, hogy valóban mondott „kegyeleti érzékenységet is érintő” dolgokat, de szerinte az ellenzéki polgármester, Mirkóczki Ádám hibázott azzal, hogy mindezt nyilvánosságra hozta – írtuk meg csütörtökön.

Blaskó Balázs az egy, a stúdiószínpad átnevezését tárgyaló hétfői bizottsági ülésen bűnelkövetőnek nevezte a nemrég koronavírusban elhunyt Kelemen Csabát, és azzal vádolta, hogy nem egyszerűen csak eltitkolta a saját betegségét, de Fekete Péter államtitkárt is megfertőzte azzal. Szavait Mirkóczki tette közzé, majd azonnal kérte az EMMI-től a vezető posztjáról való felmentését.

A direktor szerint ez egyáltalán nem normális eljárás, hiszen mondandóját a húsz-huszonöt megjelent embernek szánta. Blaskó egyúttal a művészeti autonómia az önkormányzati általi durva megsértéséről beszélt – derül ki a Blikk vonatkozó híréből.

A lap megpróbálta ugyanis megszólaltatni a vezetőt, az azonban egy közleményt küldött válaszként, benne a következő szöveggel:

Hétfőn a bizottsági ülésen a névadási előterjesztés tárgyában éppen kegyeleti okokból zártkörű meghallgatást kértem. Kérésem teljesítését a bizottság megtagadta, ezért tágabb körben, mintegy 20-25 jelenlévő előtt voltam kénytelen kifejteni álláspontomat. Nagy nyilvánosság elé polgármester úr vitte a kegyeleti érzékenységet is érintő hozzászólásomat, amely alapvető, a művészeti autonómia durva megsértését is felvetette az önkormányzat részéről.

Az önkormányzat korábban egyébként már gondolkodott az egy korábbi fideszes városi politikus férjeként 2010-ben kinevezett Blaskó leváltásán – sőt, tavaly Szőcs Arturt választották ki, akinek kinevezését a kormány nem támogatta –, akinek a posztra helyezése a NER a kulturális élet feletti vezetést átvevő igyekezetének egyik egri kulcslépése volt. A kinevezés után a társulat jó része egyébként elhagyta a színházat.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik