Kultúra

Már festik az ország legnagyobb graffitijét Biatorbágyon

CTP Art Wall
CTP Art Wall
Dobos Viktor győztes munkáját már tavaly felfestették volna a 4880 négyzetméteres homlokzatra, a járvány miatt azonban csúszott a gigantikus graffiti elkészítése.

Már javában festik egy biatorbágyi raktárépületre az ország legnagyobb falfestményét, amelyet a CTP és az Arc Magazin közös pályázatán választottak ki.

A szervezők közleménye szerint bár már tavaly megszületett a szakmai zsűri döntése, a járványhelyzet miatt idén szeptemberben kezdődtek csak meg a munkálatok a CTP biatorbágyi logisztikai épületénél, amelynek a homlokzatára kerül fel a kép. A 4880 négyzetméteres falfelület a legnagyobb lesz az országban, amelyet falfestmény díszít.  A CTP Art Wall by ARC – Fess 1 nagyot! elnevezésű pályázaton azt várták az alkotóktól, hogy a CTP egy kiemelt, jól látható helyen elhelyezkedő ipari ingatlanjának óriási falfelületére álmodjanak egy festményt. A szakmai zsűri végül Dobos Viktor Metamorfózisát  választotta, amelyet egymillió forinttal díjaztak, de nem csak az ő munkáját ismerték el: tizenöt pályamunka kapott összesen négymillió forintnyi támogatást. A zsűriben helyet foglalt Rumi Imre, Biatorbágy főépítésze, aki az alábbiakat nyilatkozta a projektről:

Előremutatónak tartom az ilyen jellegű kezdeményezéseket, különösen a logisztikai területeken, ahol több hektáros alapterületű csarnokok sorakoznak egymás mellett nagy méretű, tömör homlokzati felületekkel, amelyek tovább színesíthetik városunk arculatát.

A Metamorfózis az M1-es autópálya és az 1-es főút közvetlen közelében lesz látható Biatorbágynál.

A grafikusként dolgozó Dobos 2008 óta tervez graffitiket, 2015 óta hivatásszerűen grafikai tervezéssel foglalkozik. Dolgozott már hasonló projekteken Dániában, Koszovóban, Máltán, Németországban és Angliában.

Művem formavilágát olyan elemekből állítottam össze, amelyeket főként digitális környezetben használok, hiszen ritkán adódik lehetőség az ilyen jellegű elképzelésemet falra festeni. A grafikát a színek és a formák öt egységre tagolják, amelyek külön-külön is értelmezhetőek, de egyben is egységet alkotnak. A különálló részekben megjelennek a természet különféle asszociációi stilizált formában. Nincs egzakt magyarázat rá, hogy melyik rész mit ábrázol, az volt a célom, hogy az összehatás megtörje a valóság képét és az épület a grafikával kitűnjön környezetéből

– nyilatkozta a 28 éves művész az alkotásáról.

Ezzel Magyarország a csehek nyomdokaiba lép, a CTP ugyanis ott indította útjára először a kezdeményezést. A pályázatoknak köszönhetően került falfestmény a cég prágai, humpoleci és plzeňi ingatlanjainak falára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik