Kultúra

Már forog a film a leghuszárabb huszárról

Az akciódús Hadikban többek között Trill Zsolt, Szabó Győző, Molnár Áron is szerepel.

Megkezdődtek a Hadik, a leghuszárabb huszár című kalandfilm forgatási munkái, a nagyjátékfilmet a tervek szerint január 12-ig forgatják az ország különböző pontjain, a felvételeket Mohácson kezdik és a Vajdahunyad várában zárják majd – írja az MTI.

A híres berlini csata külső jeleneteinek nagy részét Babatpusztán, a csata belső jeleneteit a komáromi erődben, a romantikus jeleneteket pedig javarészt Keszthelyen rögzítik. A film főszereplője Trill Zsolt, mellette többek között Szabó Győző, Molnár Áron, Horváth Lili, Julia Jakubowska, Reviczky Gábor, valamint Trokán Péter színészek szerepelnek.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő produkció rendezője Szikora János, akit Steve Dent, a Marvel-filmek, valamint a Robin Hood és Az ember gyermeke akciórendezője segít, de technikai rendezőként Dyga Zsombor filmrendező is jelen van a stábban. A film vezető operatőre Győri Márk, akinek a munkái közül a legismertebb a Peter Strickland rendezte Varga Katalin balladája vagy a Matt Palmer rendezte Calibre. Az alkotói csapat tagja Takács Gergely VFX supervisor és producer, aki dolgozott többek közt Midsommar (Fehér éjszakák) című horrorfilmben és a Shadow and Bone (Árnyék és Csont) fantasy Netflix-sorozatban, valamint a Distant című sci-fi filmen – emlékeztet a kommüniké.

Huszárokról filmet forgatni csodálatos lehetőség! Hiszen olyan emberekről szól, akikben ritka módon ötvöződött a kalandvágyó merészség és az erkölcsi tartás. Ez volt a huszárvirtus ethosza!

– idézi az összegzés Szikora Jánost.

A filmben rengeteg kaszkadőr dolgozik majd, hogy az akciójelenetek, a csaták tökéletesek lehessenek. Többféle fegyvert is használunk, lesznek egész könnyű, szinte gumiból készült kardok, de az eredeti formájukban is jelen lesznek a fegyvernemek a forgatásokon. Szeretnénk kihasználni a legmodernebb digitális technológiát is, de célunk, hogy túlzásoktól mentes, ízléses, a realitás talaján maradó, mégis látványos és izgalmas csatajeleneteket tárjunk a nézők elé

– mondta Gulyás-Kiss Zoltán, akció rendező, kaszkadőr szakértő, akinek vezetésével felkészülnek a kaszkadőrök, ő korábban a Kontroll, az Örök tél, és az Oscar-díkas Saul fia kaszkadőr szakértője is volt.

A Hadik várhatóan 2022 decemberében kerülhet a mozikba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik