Mark Richard Hamill rajongása az előadóművészet iránt nagyban köszönhető Donald kacsának: Hamill kiskorában elsősorban a rajzfilmeket imádta – ez a rajongása a rajzolás iránt a mai napig megmaradt –, ám elmondása szerint, amikor hatévesen megtudta, hogy valójában Clarence Nash adja a híres kacsa hangját, fény gyúlt a fejében: a rajzfilmszereplők mögött valójában hús-vér emberek vannak, ráadásul ez egy szakma. Innentől kezdve pedig már nem volt megállás. A haditengerészetnél dolgozó édesapja miatt rengeteget költöztek, Japánban pedig már az iskola drámacsoportjába is bekerült, hogy ott csiszolja tudását.
Karrierjét úgy kezdte, ahogy a legtöbben, akik az amerikai álmot kergetik: kutyatápreklámmal, szappanoperával, majd sorozatszerepekkel lépdelgetett felfele a ranglétrán, hogy aztán szinte teljesen ismeretlen sorozatszínészként válogassák be a filmtörténet egyik legsikeresebb sorozatába.
És akkor jött Freddy Krueger
Hamill ma már érthető módon rengeteg híres barátot tudhat a köreiben, ám közülük csak egy olyan akad, aki magáénak érzi azt a dicsőséget, hogy Hamill kezébe fénykard kerülhetett. Robert Englundot – barátjához hasonlóan – mindenki egyetlen szerepről azonosítja be: ő Freddy Krueger, és már az is marad. Englund és Hamill egykor szobatársak voltak, innen ered a barátságuk is, az előbbi pedig rendkívüli módon szeret turnézni azzal a történettel, milyen fontos szerepet játszott Hamill Skywalkerré válásában – a színész ügynökének legnagyobb bosszúságára. Englund akkoriban épp az Apokalipszis, mostban szerette volna megkapni Jay Hicks szerepét, amikor látta, hogy ugyanott folynak a meghallgatások egy új sci-fi szerepeire, egy bizonyos Luke Skywalker nevű karakter pedig pont passzolna a barátjához. Ha pedig már épp ott volt, neki is megjött a kedve az űrvilághoz, egyből Han Solo szerepét célozta meg – ezt a kombinációt is érdemes elképzelni.
Englundot, saját bevallása szerint, azóta gyűlöli Hamill ügynöke, aki szerint ekkor már rég le volt szervezve egy meghallgatás a részére. A Luke Skywalker szerepét bezsebelő színész később nagyon demokratikusan azt nyilatkozta, hogy valóban Englund hívta fel a figyelmét a szerepre, ám addigra már az ügynöke is leszervezte az interjút ettől függetlenül. Englund később még egyszer sütkérezett a barátja által rávetülő Star Wars-csillogásban: 2013-ban gyakorlatilag ő leplezte le mindenki más előtt az egyik legnagyobb kérdést a harmadik Star Wars-trilógia kapcsán. Egy interjúban ugyanis elszólta magát azzal kapcsolatban, hogy az akkor jelentős túlsúllyal küzdő Hamillt sikerült bekergetni az edzőterembe, mivel ismét Luke Skywalkert farag magából.
Menekülés a messzi-messzi galaxisból
Hamill valójában már az Egy új reményt követően próbálta nagyon tudatosan kerülni a hősszerepeket. Pedig tökéletesen egyszerű dolga lett volna a Star Wars óriási sikere után: hátradőlni, és hagyni, hogy Hollywood a keblére ölelje.
Hamillt elsősorban az izgalmas karakterszerepek érdekelték, nem az egydimenziós szépfiúk, így nem meglepő, hogy két évvel az első Star Wars-film után már az Elefántembert játszotta a Broadwayn. Egy évvel később már Mozartként tűnt fel a világot jelentő deszkákon Peter Shaffer Amadeusában, ezzel az érvvel állított oda Miloš Formanhoz is, mikor a cseh rendező épp a főszereplőt kereste azonos című filmjéhez. Forman visszautasításában megfogalmazta mindazt, ami aztán Hamill karrierjét meghatározta:
Márpedig az mindenképp zavaró, ha Luke Skywalkert látjuk rizsporos parókában megírni a Figaro házasságát, Hamill számára pedig így lett az áldás után átok a Star Wars-széria. A első trilógia után ugyan szerepet vállalt néhány felejthető mozifilmben, mint például A pusztító szél harcosai vagy Az idő száműzöttje, miközben olyan vállalásokkal próbálta lecsutakolni magáról a hős jedi szerepét, mint az Éjféli stopposban játszott pszichopata, ám a szakma, sajnos, egyértelműsítette számára: ő vagy Skywalker, vagy egy senki. A mozinak hátat fordítva sorozatokban és tévéfilmekben dolgozott, illetve újra rájött, mi az, amit igazán szeret a színészetben.
A szinkronizálásban találta meg újra önmagát
Ahogy hatévesen a hatalmába kerítette Donald kacsa és a mögötte rejlő orgánum, teljes átéléssel vetette bele magát abba, hogy csupán a hangjával játsszon el karaktereket.
A szinkronizálás arra döbbentett rá, hogy mennyire szeretek előadni anélkül, hogy vastapsot kapnék vagy akár felismernének. Ez emlékeztetett arra, hogy egyáltalán nincs szükség a rivaldafényre – tévéműsorokra és címlapokra – ahhoz, hogy igazán élvezd az előadást
– nyilatkozta egyszer az Independentnek.
Míg a Star Warsban ő a szőke herceg fehér tauntaunon, addig egy másik ismert karakterhez is igen sok szálon kapcsolódik: az ő hangján szólal meg a legtöbbször a DC egyik legismertebb gazfickója, Joker, akit nemcsak a Batman animációs sorozatban, de egy sor játékban és egyéb produkcióban is szinkronizált. Ő adta emellett több olyan – elsősorban antagonista – karakter hangját, mint a Vészmanó a Pókember animációs sorozatban, továbbá ő volt Ozai, a Tűz Ura az Avatár – Aang legendájában, de gyilkos babát is szinkronizált: ő volt Chucky is a 2019-es Gyerekjátékban. A filmek és sorozatok mellett előszeretettel dolgozott játékok szinkronján is: Wolverine is az ő hangján szólalt meg a Playstation X-men játékaiban, és ő narrálta a Call of Duty 2: Big Red One-t.
A visszatérés híre mindenképp meglepő volt, főleg annak tükrében, hogy Hamill a Star Wars után mindent eszközzel azon volt, hogy a legnagyobb tisztelettel ugyan, de lerázza magáról a Star Wars-béklyót. A híres trióból is ő bólintott rá a legkésőbb: miután Carrie Fischer és Harrison Ford is igent mondott, nem akart hirtelen a Star Wars-rajongók által leggyűlöltebb emberré válni azzal, hogy pont ő marad ki. Így történt, hogy majdnem három évtizeddel azután, hogy nagyon tudatosan fordított hátat az univerzumnak, mégis ismét a messzi-messzi galaxisban kötött ki.
A Hamill-reneszánsz
A színész népszerűsége pedig az egekbe szökött. A karrierje miatt kissé lesajnált Hamill egy csapásra ismét a rajongók kedvence lett, ráadásul jól is idomult a hisztériához: ahogyan korábban is, továbbra is úgy beszélt a Lucas-univerzumról a már őszülő szakálla alól, mint egy lelkes kisfiú, szívesen ugratta a rajongókat, ráadásul a Twittert is megtalálta, ahol azóta is a hamisítatlan hamilli humorral kommunikál. Népszerűségének sokat tett az is – bár sokan épp visszatetszőnek tartották –, hogy egyáltalán nem rejtette véka alá a véleményét az új trilógiáról, még akkor sem, ha merész kritikája miatt aztán magyarázkodni kényszerült. Később viszont ő volt a legszomorúbb, mikor kiderült: valójában csak egyetlen filmben fog feltűnni. „Öld meg a múltat” – mondta neki Rian Johnson, Az utolsó jedik rendezője, Hamill pedig végül belátta, hogy az új koroknak új hősökre van szüksége, a régi trió távozása pedig igenis időszerű.
Jó volt újra látni Carrie-t és Harrisont – vagy ahogy én hívtam őket: Harrie-t és Carrisont – újra a Halálcsillag körül rohangászni, civakodni, aranyköpésekkel csatározni, ahogy azt tettük a húszas és harmincas éveinkben. De ha mindezt most csinálnánk, az már valamilyen szinten nagyon szomorú lenne, olyan, mint amikor a nagymama és a nagypapa elhagyja a kocsikulcsokat. Nem lenne a korunkhoz illő
– idézte fel a nagy visszatérést 2018-ban.
Amikor pedig azt hittük, hogy Luke Az utolsó jedikkel már tényleg végérvényesen letette a fénykardot, jött a Mandalorian, és egységes rajongói sikítozást váltott ki a sorozatnézőkből, amikor a lehető legváratlanabb módon tűnt fel a második évadban. Az egyértelmű fanservice-jelenetben egyébként valóban Hamill játszott, a legalább 30 évnyi korkülönbséget digitális trükközéssel és egy fiatalabb színész közreműködésével küszöbölték ki.
Bár a „soha ne mondd, hogy soha” frázis a Star Wars-univerzumban gyakorlatilag nem létező fogalom, talán most végleg nyugdíjba vonulhat az egyébként már halott Luke Skywalker,
Komikusi vénáját a Hétköznapi vámpírok második évadában csillogtathatta meg, a drámait pedig a Templomosokban. A vicceskedést azonban tovább folytatja, szerepet kapott ugyanis az amerikai standupos, Bert Kreischer The Machine című, készülő filmjében, amelyben a humorista azt meséli el, hogyan vedelte végig Oroszországot a maffia asszisztálásával.
Ha az Oscarért tehát nem is igazán dörömböl, Mark Hamillben az a jó, hogy láthatóan teljesen hidegen hagyja, hogy újabb ikonikus szereppel azonosítsák. Boldogan szinkronizál tovább, bohóckodik a Star Warsszal, hatja meg a rajongókat – egy halálos beteg kisfiút például meghívott magához, és órákig Skywalkerként beszélgetett vele –, de simán A Birodalom visszavághoz hasonlítja a Trump-érát, vagy épp egy értelmetlen kísérlet kedvéért kiposztolja a nevét Twitterre, ha úgy tartja kedve.
