Kultúra

A világ legrégebbi ismert ékszereire bukkantak egy marokkói barlangban

Science Advances
Science Advances
Az egy marokkói barlangban előkerült lelet legalább 142 ezer éves, ezzel pedig teljesen átírja azt, amit eddig az ősemberekről tudtunk.

A Marokkó nyugati részén, az Atlanti-óceántól mindössze 12 kilométerre fekvő Bizmoune-barlangban 2014 és 2018 között a Tritia gibbosula nevű tengeri csiga 33 ovális, perforált héjára bukkantak, így kiderült, hogy az ember sokkal korábban kezdett ékszereket viselni, mint ahogyan azt eddig gondoltuk – derült ki egy, a Science Advances című tudományos lapban megjelent tanulmányból.

Az MTI vonatkozó híre szerint a gyöngyöket körülvevő, 120-171 ezer éves leleteket rejtő réteg alapos elemzése révén a tudósok arra jutottak, hogy a kagylógyöngyök

legalább 142 ezer évvel ezelőtt születtek,

így jócskán megelőzik az eddig legidősebbnek tartott, 103-122 ezer éves társaikat, amiket a marokkói Contrebandiers és El Mnaszra barlangokban fedeztek fel.

Az eredmény egyelőre nem végleges, de amennyiben a kormeghatározás helyesnek bizonyul, az arra utal, hogy a modern embernél az eddig véltnél 10-20 ezer évvel korábban jelentek meg a teljesen szimbolikus viselkedési formák.

Science Advances

A gyűjtögető-vadászó ember eszerint tehát jó eséllyel először a mai Marokkó területén gyűjtött apró kagylóhéjakat, hogy lyukat fúrjon beléjük, majd láncra fűzze őket, hogy haját, testét vagy ruházatát díszítse velük.

Az Észak-Afrikán át a Közel-Keletig felbukkanó hasonló darabok

különleges leletek, akárhol bukkannak fel. Hiszen ha egy zsinóron kagylót viselsz a tested bármely részén, akkor a testedet arra használod, hogy általa üzenetet küldj idegeneknek az identitásodról

– idézi a hírügynökség Alison Brooks-t, a George Washington Egyetem paleoantropológusát.

A Bizmoune-barlangban hatvan, állatok bőrének lenyúzására, illetve szőrmefeldolgozásra használt, 90-120 ezer éves csonteszközökre is bukkantak, amik szintén rekordernek számítanak, hiszen

a legrégebbi olyan tárgyak, amiket bizonyíthatóan ruhák készítéséhez használtak fel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik