Kultúra

Folytatódik a Netflixen a tavalyi év óriási sikere, a Tiger King

Netflix / Youtube
Netflix / Youtube
Az év végén jó eséllyel már láthatjuk is.

A Netflix csütörtökön egy néhány másodperces részletet tett közzé a Tiger King 2-ből, melyben a címszereplő Joe Exotic hajdani állatkert-tulajdonos riválisával, Carol Baskin nagymacskamentővel beszél – adta hírül az MTI.

A rövid jelenetben Exotic

a börtönből telefonál, ahol tizenhét éves büntetését tölti a Baskin elleni gyilkossági kísérlet miatt.

A Variety felhívta a Big Cat Rescue szervezetet, illetve az Exotic egykori állatkertjét is vezető nőt, aki elmondta: tudta, hogy a Tigrisvilág rendezői forgatnak, de nem számít arra, hogy a nézők egyhamar láthatják a folytatást.

Ismerek néhány embert, akik részt vettek a munkában, és megint forgatnak, ezért egy idő után azt gondoltam, lesz Tiger King 2. Nem hiszem, hogy gyorsan végeznek, mert az első sorozatot öt év alatt rakták össze

– mondta. Jó eséllyel nem lesz azonban igaza, hiszen a The Hollywood Reporter szerint az év végén a Netflix biztosan előáll majd a végeredménnyel.

A Tigrisvilágot 2020 márciusában mutatták be, és viharos sikert aratott a világjárvány miatti korlátozások és a bezártság idején, hiszen az egzotikus állatok kereskedelmét vizsgálta, feltárva a visszaéléseket, illetve bemutatva Joe Exotic-ot és Baskint, aki egyesek szerint meggyilkolta az első férjét, bár ő végig tagadta ezt.

A streamingszolgáltató csütörtökön számos további dokumentumfilm-sorozatának érkezését is bejelentette, így az idei őszt, illetve telet biztosan a különböző csalók és szélhámosok története uralja majd a Netflix dokumentumfilmes szekciójában:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik