Kultúra

Shang-Chi sorra dönti meg a járvány utáni mozis rekordokat

Walt Disney Pictures - Marvel St / Collection ChristopheL via AFP
Walt Disney Pictures - Marvel St / Collection ChristopheL via AFP

A Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája a második hétvégén is az észak-amerikai kasszasikerlista élén áll, 35,8 millió dolláros hazai bevétellel, ezzel a szuperhősös film eddig 145,6 millió dolláros összbevételt ért el. Az első ázsiai főszereplővel készült Marvel-film a világjárvány kezdete óta a legjobb második hétvégét is magáénak tudhatja, megelőzve a Fekete Özvegy 25,8 millió dolláros bevételét. A Marvel-film a múlt heti nyitóhétvégén 90 millió dollárt hozott, és a világjárvány évének második legnagyobb háromnapos debütálását produkálta, a Fekete Özvegy mögött, mellyel ellentétben, amelynek premierjét egyszerre tartották a mozikban és a Disney+ streamszolgáltatón, a Shang-Chi kizárólag a mozikban látható.

A második helyen alaposan lemaradva egy másik Disney-produkció áll: a Ryan Reynolds főszereplésével készült Free Guy bevételei ugyan 32 százalékkal estek vissza, így is átlépte a 100 millió dolláros határt a jegypénztáraknál. A harmadik helyen az Eleven kór (Malignant) végzett első hétvégéjén, 3500 helyszínen 5,57 millió dolláros bevétellel, így a nálunk is vetített horrorfilm világszerte 15,1 millió dolláros összbevételnél jár. A top 5-öt a Kampókéz című horror és a Dzsungeltúra zárják, írja a Hollywood Reporter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik