Még a Marvel-féle szuperhőscunami újabb fejezete, a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája kezdeti fázisában Jonathan Schwartz producer megkérdezte a rendezői székben helyet foglaló Destin Daniel Crettont, kit látna legszívesebben a film antagonistájának szerepében. A rendező gondolkodás nélkül vágta rá kedvenc ázsiai színésze, Tony Leung nevét, hogy aztán szomorúan hozzátegye: „Ő úgysem vállalja.”
Leung ugyanis annak ellenére, hogy a távol-keleti filmek legnagyobb sztárja, sok sorstársától eltérően sosem indult neki Hollywoodnak. Egészen 59 éves koráig egyszer sem mondott igent amerikai filmre, és nem azért, mert nem kapott ajánlatokat.
A Disneynél végül mertek nagyot álmodni, és azzal a megközelítéssel írták meg a szerepet, hogy valódi kihívás legyen Leung számára. Ez volt a nyerő taktika, a színészt ugyanis a szuperhősök annyira nem, a főgonosz emberi mivolta annál jobban megfogta: a nárcisztikus, rossz apa, aki kudarcot vallott fia szemében. Kicsit mintha a saját sorsát is meglátta volna benne, hétéves volt ugyanis, amikor édesapja lelépett otthonról, ami mély sebeket hagyott benne.
Ez az érzés is kellett ahhoz, hogy színész legyen: az elhagyatottság arra ösztönözte az akkor még gyermek Leungot, hogy magába zárkózzon, érzéseit pedig a színészkedéssel tudta kifejezni. Nem mintha annak készült volna: húszévesen értékesítőként dolgozott, amikor Stephen Chow színész felvetette neki, hogy jelentkezzen a hongkongi Television Broadcasts Limited (TVB) tévétársaság színi tanodájába. Leungot pedig beszippantotta a szakma: hamarosan az „TVB öt tigrisének” – az öt legtehetségesebbnek tartott hongkongi színész – egyikeként emlegették. Hamarosan pedig a legnagyobb távol-keleti nevek szerepeltették: a hongkongi Wong Kar-wai-jal hét filmben dolgoztak együtt, és a heroic bloodshed királya, John Woo és a tajvani Ang Lee is adott neki munkát.
Azok számára, akik kevésbé vannak képben a távol-keleti filmekkel, de a Marvel-moziban felkeltette az érdeklődésüket az izzó szemű hongkongi sztár, íme egy szubjektív lista Leung legjobb filmjeiből.
Csungking expressz (1994)
Hogy az Emlékekre hangolva című filmje vágási munkálatai alatt sem unatkozzon, Wong Kar-wai úgy döntött, leforgat egy könnyedebb darabot, amelynek megalkotásakor egyedül a megérzéseit követi majd. A Csungking expressz abszolút ilyen film lett, kevésbé a történetmesélés, sokkal inkább a hangulatok, érzések és a reménytelen vágyakozás filmje lett, amelyben négy lélek – két rendőr és két nő – bukdácsol a neonfényű hongkongi miliőben. Wong eredetileg egy harmadik történetszálat is akart a filmbe, ám végül úgy érezte, elég ennyi. Ez egyébként az egész film elkészültét jellemezte: jellemzően előző este vagy másnap reggel írta meg a következő forgatási nap szkriptjét, sőt Leungot is úgy választotta ki a szerephez, hogy már a felénél járt a forgatás, amikor rácsörgött, nincs-e véletlenül pár hete beugrani. Leung egy interjúban elmondta, itt szembesült a leginkább a rendező módszerével, a szerepről ugyanis szinte alig árult el valamit színészeinek, azt akarta ugyanis, hogy a szerep kibontakoztatása által fedezzék fel a karaktert. A film olyan rajongókat tudhat magáénak, mint Quentin Tarantino, aki emiatt a film miatt kötött szerződést a Miramaxszal, és alapított saját céget, azt akarta ugyanis, hogy a film minél szélesebb közönséghez eljusson. A Csungking Expressz megtekintéséhez a katarzis mellé az is hozzátartozik mellékhatásként, hogy a filmben többször elhangzó California Dreamin’ súlyos dallamtapadást idéz elő.
Édes2kettes (1997)
Wong ismét Leunggal karöltve a szerelem és az emberi kapcsolatok mélyére megy az Édes2kettes című filmjében is: egy homoszexuális párt követ Argentínába, akik tudják, még ha nem is tudatosítják: a tűz már régen kihunyt köztük, mégis egy új élet illúziójának reményével érkeznek a távoli országba. Földöntúli boldogságot nem, kapcsolatuk hibáit viszont annál is inkább megtalálják. Wong Kar-wai munkamódszerét ismerve nem meglepő, hogy az eredeti tervek szerint nem is Leung karaktere lett volna meleg, hanem az apja, néhány hét forgatás után azonban Wong inkább úgy döntött, hogy változtat a felálláson. Leung egy interjúban elmondta, hogy Wong ilyen: a rendezőnél semmi sem biztos, van, hogy hetente változott nála a forgatókönyv. Mindezt azonban a közös kreatív folyamatuknak hívja, ami az eredményt látva működik. A film 1997-ben a legjobb rendező díját hozta el Wong számára Cannes-ban.
Szerelemre hangolva (2000)
Három évvel később Wong ismét bebizonyította, hogy nagyon szeret reménytelen szerelmesek érzéseibe kamerát dugni, és ismét Leungot kérte fel, hogy asszisztáljon hozzá. A Szerelemre hangolva annak ellenére – vagy épp amiatt – az egyik legjobb szerelmesfilm, hogy nincsen boldog végkifejlet, nagy összeborulás, cserébe apró mozzanatokban és pillantásokban kifejezett szenvedély igen. A film azzal az erősen szappanoperás alaphelyzettel indít, hogy egy férfi és egy nő rájön: házastársaik szeretők. A két elmagányosodott és felszarvazott ember közt pedig ugyancsak szerelem szövődik, mégpedig a tiszta, de reménytelen fajtából. Leung tökéletes visszafogottsággal ragadta meg a reménytelen szerelmes karakterét, senki sem volt meglepve, hogy a 2000-es cannes-i filmfesztiválon neki ítélték a legjobb férfi színész díját – így azon kevés kelet-ázsiai színészek egyike, akit díjaztak a rangos elismeréssel. (A filmről itt írtunk bővebben.)
Ellenséges vágyak (2007)
Ang Lee erotikus kémthrillerének főszerepére kérte fel Leungot, aki kifejezetten örült, hogy végre egy negatív karaktert alakíthat. A film a második japán-kínai háború ideje alatt játszódik, ám a történelmi kontextus igazán csak a film elején és a végén releváns: a filmet egy férfi és egy nő kegyetlen, de szenvedélyes macska-egér játszmája tölti ki. Hazafias kínai egyetemisták egy csoportja a fejébe veszi, hogy kiiktatják a japánokkal kollaboráló Mr. Yee-t. Főhősnőnk feladata, hogy elcsavarja a férfi fejét, majd miután a bizalmába férkőzött, elcsalja egy olyan helyre, ahol az egyetemisták megölhetik. A nő hamarosan a férfi szeretője lesz, a küldetésbe pedig beleszólnak az érzelmek. Lee Eileen Chang novelláját dúsította kétórás filmmé, amely kritikai siker volt: 2007-ben Velencében Arany Oroszlánt nyert. Leung egy interjúban elmondta: a film legnagyobb kihívása számára a mandarin nyelv elsajátítása volt, de a jókora mennyiségű explicit szexjeleneten is megakadt egy pillanatra. Szavai szerint Ang Lee a mintegy figyelmeztetésként tette hozzá a szerep ismertetése során, hogy lesznek benne szexjelenetek. Leung először nem értette: több évtizedes színészi tapasztalat után nem igazán zökkenti ki egy szexjelent. A forgatás közben érte a rádöbbenés: „Na jó, ez tényleg elég merész”.
Fegyverek istene (1992)
A fegyverek istene magyar címadása tovább erősíti a gyanút, hogy mintha valaki küldetésének érezné minél borzalmasabb módokon lefordítani Leung filmjeit, mindenesetre az eredetileg Hard Boiled címre hallgató filmben John Woo csinált akciósztárt a színészből. A fegyverek istenét A bérgyilkos mellett a hongkongi rendező főművének szokás tekinteni, amelyet követően Woo Hollywood felé vette az irányt. Leung bár érthető módon kitüntetve érezte magát azzal, hogy Woo filmjében szerepelhetett, egyszer elárulta, milyen valójában a neves rendezővel együtt dolgozni: mókás, de rémisztő. A színész a már említett interjúban elmondta, hogy nagy buli menő jelmezekben fegyverekkel hadonászva játszani a nagylegényeket, ám kifejezetten ijesztő élmény volt a forgatás. Mindez persze érthető, hisz Woonál minden robban és törik, de legalább megérte a rettegést: A fegyverek istene hihetetlenül precíz munka lett, amelyben a döbbenetes mennyiségű akciószekvencia minden utolsó elgurult tölténye is a helyén van.
A nagymester (2013)
Leung tényleg minden rubrikát kipipálhat a karrierjében, A nagymesterben ugyanis kungfuznia kellett, mégpedig meglehetősen profin. Ezt az oldalát Wong hozta ki belőle 2013-ban, aki ezúttal a szerelmi vívódás mellé jókora adag harcművészetet is hozzácsapott, amikor a legendás kungfumester, Ip Man szerepét bízta rá. Wong az 1994-es Az idő hamvai után ismét wuxiaelemekkel ötvözte saját művészfilmes elbeszélésmódját, amiből aztán a rendező legkonvencionálisabb munkája kerekedett. Leung jókora feladatot vett magára a szereppel, azonban a tőle megszokott elhivatottsággal vette az akadályt: 47 évesen kellett megtanulnia rendesen kungfuzni, ráadásul egyből profi szinten, hiszen mégiscsak Bruce Lee mentorát kellett eljátszania. A színész napi hat órát edzett, hogy mindezt összehozza, az egyik jelenet felvételekor olyan komolyan belefeledkezett a harcba, hogy a karját törte. A rengeteg felkészülés miatt a gyógyulási folyamat igencsak a nehezére esett, és idő előtt visszatért edzeni. Amikor viszont másodjára is eltörte a karját, tudta: ki kell várnia a három hónapos gyógyulási időt.
