Kultúra

Két sztár is kiesett az Álarcos énekes első adásában, ahol Fluor és Szabó Zsófi flörtjéé volt a főszerep

RTL Klub
RTL Klub
A sztárleleplezés és a színpompás jelmezek mellett Szabó Zsófi és Fluor Tomi flörtölése állt a középpontban az Álarcos énekes harmadik évadának első részében, de Fekete Pákót is ritkán látni gigantikus epernek öltözve.

Az Álarcos énekes tavaly februárban debütált, ősszel pedig már jött is a nyomozós-jelmezes showműsor második szériája. A harmadik évadra sem kellett sokat várni, szeptember 5-től ismét heti rendszerességgel válaszolhatnak a „maszkot le”-skandálásra artikulálatlan üvöltéssel a nyomozók. Ezen és a házigazdán kívül szinte minden lecserélődött: új jelmezeket, 12 új rejtélyes hírességet és egy teljesen új zsűrit is beújított a produkció. A négyfős nyomozógárda két férfitagját az előző évadból importálták: Fluor Tomi remélhetőleg sikeresebb karriert fut majd be nyomozóként, mint Sütiként, tavaly ugyanis már az első körben leleplezték. Nála klasszisokkal jobban szerepelt Robotként Nagy Ervin, aki második lett a műsorban, sőt, vendégnyomozóként is kipróbálta már magát. Szintén újítás, hogy bevezették a szuperkártyát, amelyet a nyomozók mutathatnak fel, ha sziklaszilárd tippjük van. Amennyiben villan a kártya, az adott nyomozó bármikor leleplezhet egy énekest. Érdemes lesz ezzel csínján bánniuk, ugyanis a rossz tipp büntetést von maga után.

A nyomozócsapat női szakaszát Szabó Zsófi – a csapat szerint ő a banda celebszakértője – és az RTL Klub képernyőjén régóta nem látható Szandi alkotja. Csobot Adél és Istenes Bence házastársi cívódásait idén sajnos – vagy szerencsére – nélkülözni kell, de aki a dübörgő romantika miatt nézné a műsort, annak sem kell ijedten a szívéhez kapnia:

idén Szabó Zsófi és Fluor Tomi lesz a flörtfelelős.

A két celeb már jó ideje ad témát a bulvársajtónak azzal, hogy látványosan flörtölnek egymással, Fluor pedig már az első interjúban elmondta: nagyon reméli, hogy az évad végéig történik valami köztük. Istenes Bence nem is vesztegette az időt, bátornak nevezte Zsófit, aki szingliként oda mert ülni Fluor mellé olyan ruhában, amely stílusában erősen hajazott egy kék kötözött sonkához. Fluor sem akart késlekedni, így egy öltönyös emberrel be is hozatott gyorsan Zsófinak egy szívecskés lufival megtámogatott ajándékot, amely egy távcső mellett egy elsőrandis üzenetet rejtett.

A kötelező flörtköröket és a vicceskedést követően a három párbajjal megkezdődött a lényegi nyomozói munka. Az első megmérettetés a Cápa és a Róka közt zajlott le, és adott némi aggodalomra okot, hogy a produkciók előtt a nyomozók elsőre csakis altáji vonalon próbáltak elindulni: Szandi szerint a Cápa nem lehet férfi, mert semmi sem dudorodik a nadrágban, a Róka esetében pedig a fenék volt a kizárólagos kiindulópont. A Zsiráf és a Katica párbaja már több izgalmat hozott, bár nem annyira versenyfronton, mint a Fluor-Szabó Zsófi románcvonalon, kis híján ugyanis egy csókot hozott a szuperkártya, a színésznő meg is futamodott gyorsan.

Lényegében csak vakon vagyunk, nem?

– foglalta össze Nagy Ervin azt, hogy a zsűri munkája hagyott némi kivetnivalót maga után az első két körben. A zsűrin belüli működési mechanizmusok már az első adás során megmutatkoztak: elsősorban Nagy Ervinnek voltak jó következtetései, aki a hazai filmes-és színházi szcénában szerzett ismereteiből indult ki. Szabó Zsófi elsősorban tippbedobálásban volt jó, Fluor főleg Zsófi tippjeit visszhangozta, Szandi pedig leginkább a jelmezektől olvadozott.

A harmadik körben aztán fordult a kocka: a Szarvas és az Eperke csapott össze, ami eredményezett egy rögtönzött Fekete Pákó-imitációt Fluortól, illetve az első szuperkártyát is ellőtték. A kártyát felhasználó nagy Ervint nem csókkal, hanem hajfestéssel fenyegették, ami elmondása szerint még belefért. Az Eperke piros maskarája alatt mindannyian Fekete Pákót vélték felfedezni. Jó döntés volt, a piros eperfejből ugyanis valóban Pákó hámozta ki a fejét, aki ezzel együtt ki is esett a műsorból.

RTL Klub

Az új szabályok értelmében a Pákótól vett rövid és érzelemmentes búcsút követően helyére egy teljesen új karakter futott be kaméleonjelmezben, Szandi, a dudorodás-szakértő azonnal meg is állapította, hogy férfiemberrel van dolguk. Ellenfelét, a Szarvast a teljes zsűri állva tapsolta, miután előadta Michael Jackson Earth Songját, amellyel a környezetvédelem fontosságának húrjait is megpengette kicsit a műsor.

A párbajok alapján a Cápa, a Katica és a Szarvas jutott tovább, a zsűri később a Zsiráfnak és a Kaméleonnak szavazott bizalmat, így végül a Róka esett ki. A vörös bunda

Szabados Ágit rejtette, akinek a neve fel sem merült a nyomozók körében.

Fluornak különösen kínos volt, hogy nem ismerte fel az újságíró-műsorvezetőt, miután Szabados nemrég szerepelt a Wellhello klipjében.
A titkolózás pedig tovább folytatódik, azt, hogy kit rejt az összes jelmez továbbra is csak heti adagolásban lehet majd megtudni vasárnap esténként. Azt viszont már az első adás is megmutatta, hogy az új évadban legalább akkora rejtély lesz, összejön-e Szabó Zsófi Fluorral, mint az, hogy éppen melyik sztár izzad a jelmezek alatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik