Kultúra

Közösségi klipben áll ki Kínában bebörtönzött egykori énekese mellett a Bankrupt zenekar

Így szeretnének nyomást gyakorolni a döntéshozókra.

A Bankrupt zenekar korábbi énekesét, Michael Kovrigot lassan 1000 napja tartják már ártatlanul fogságban Kínában, egy nemzetközi hatalmi játszma vétlen átldozataként. Nemrég a vele együtt letartóztatott Michael Spavort 11 év börtönre ítélték, és rá is hasonlóan súlyos ítélet vár, ha nem oldódik meg a helyzet

– írja a Bankrupt zenekar, amely júliusban jelentette meg a Pekingi Nyár (angol változatban The Plane To Toronto) című számot, amellyel Michael helyzetére szerették volna felhívni a figyelmet.

A rengeteg pozitív visszajelzésen felbuzdulva úgy döntöttek, hogy egy lépéssel tovább viszik a projektet, és összehoznak egy nemzetközi közösségi együttműködésben készült klipet. Ezzel azt szeretnék szimbolizálni, hogy Michael mellett nem csak az ügyben közvetlenül érintett országokban, hanem világszerte sokan állnak ki, életkortól, nemzetiségtől, foglalkozástól függetlenül. A klip a 24.hu-n debütál:

A korábban kanadai diplomataként is dolgozó Michael Kovrigot – egy másik kanadai állampolgárral, Michael Spavorral együtt – 2018. december 10-én tartóztatták le Pekingben, válaszul a Huawei pénzügyi igazgatójának pár nappal korábbi kanadai őrizetbe vételére. Azóta börtönben van. 2020 júniusában kémkedéssel vádolták meg, idén márciusában lezajlott a zártkörű tárgyalás is. A kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau önkényesnek nevezte az eljárást, és 2019-ben több mint kétszáz akadémikus és közszereplő is nyílt levélben követelte a szabadon engedését.

Michael sorsa a politikai döntéshozók kezében van. A közösség erejével tudunk nyomást gyakorolni rájuk, hogy lezáruljon végre az ügy és Michael és a másik Kínában fogvatartott kanadai túsz végre hazatérhessenek. Még van remény. Korábban is volt már rá példa, hogy valaki a rá kiszabott, politikailag motivált ítélet letöltése előtt hazatérhetett Kínából. De ahogy halad előre ez a történet, egyre nehezebb lesz már visszafordítani, ezért kell mindent megtennünk most, hogy még időben tudjunk segíteni. Minél több helyre jut el az üzenet, annál jobbak az esélyek

– mondja Sarkadi Balázs, a Bankrupt frontembere. Az akcióhoz továbbra is lehet csatlakozni, akit érdekel, további részleteket a zenekar oldalán talál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik