Kultúra

Velencében fekete-fehérben, itthon színesben törlik el Frankot

Otherside Stories
Otherside Stories

Rendhagyó módon Fabricius Gábor első nagyjátékfilmje, az Eltörölni Frankot fekete-fehér és színes verzióban is látható majd a mozikban. A világ a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, szeptember 5-én, a Kritikusok Hete szekcióban, fekete-fehérben ismerheti meg a Kádár-kor politikai pszichiátriáját Fabricius filmjéből – olvasható a produkció közleményében. A magyar mozikban október 7-én mutatják be a filmet színes verzióban, de a hazai art mozik fekete-fehérben is vetítik majd az Eltörölni Frankot.

„Az Eltörölni Frankot szerzői verziója fekete-fehér, a hiteles élmény létrehozása érdekében, a korszak dokumentarista eszköztárát felhasználva, tiszteletadás a Budapesti Iskola (többek között: Ember Judit, Schiffer Pál, Gazdag Gyula, Tarr Béla, Vitézy László) formanyelve felé. A forma üzenet is, hiszen a Budapesti Iskola nem nyúlhatott olyan témákhoz, amelyek a hatalom valódi arcát mutatták volna meg. A korszakban a műveket cenzúrázták, betiltották, az alkotókat titkosszolgálati módszerekkel megfélemlítették, elüldözték. Az Eltörölni Frankot megnézésekor ezeknek az elhallgatott történeteknek lehetünk a részesei” – ígéri a közlemény.

Az Eltörölni Frankot főszerepét Fuchs Benjámin underground zenész játssza. Mellette Blénesi Kincső és Waskovics Andrea játsszák a fontosabb szerepeket, de feltűnik a filmben Bánsági Ildikó, az utoljára kamera elé állt (tavasszal, 99 évesen elhunyt) Lénárt „Papi” István, Székely B. Miklós, Frenák Pál, Pajor Tamás, Peer Krisztián és Ladányi Andrea is.

A film plakátja is elkészült, íme:

Mozinet

Ajánlott videó

Olvasói sztorik