Az Offspring úgy döntött, kirúgja a zenekarból Pete Parada dobost, amiért az úgy dönött, nem oltatja be magát. A hírt maga Parada osztotta meg az Instagramon. A dobosnak azért kell távoznia, mert az oltás, mint írja, ma már afféle iparági elvárás, amelynek nem tud megfelelni, illetve sem stúdióban, sem a turnékon nem tartják biztonságosnak a jelenlétét.
Parada egyébként orvosa javaslatára döntött úgy, hogy nem kéri az oltást, a férfiesetében ugyanis nagy a kockázata egy esetleges durva mellékhatásnak, mivel gyerekkorában már előfordult, hogy egy oltás mellékhatásaként súlyos beteg lett: Guillain-Barré szindróma, egy zsibbadással járó gyulladásos autoimmun betegség alakult ki nála, ami egész életében nem gyógyult meg teljesen.
Több mint egy évvel ezelőtt elkaptam a vírust, és elég enyhe lefolyású volt, így elég biztos vagyok benne, hogy ha megint elkapnám, az sem lenne vészes, de abban már jóval kevésbé vagyok biztos, hogy egy vakcina-utáni Guillain-Barré szindróma kört túlélnék. Szerencsétlenségemre – és a családoméra, akik szeretnék, hogy jó ideig velük legyek még – az oltás kockázatai nagyobbak, mint az előnyei
– fogalmazott posztjában a zenész, aki 2007 óta játszik az offspringben. Az Offspring egyelőre nem állt a nyilvánosság elé az ügyben, ugyanakkor Parada hangsúlyozta: nincsenek benne rossz érzések a kirúgás kapcsán, mint fogalmaz, ők csak azt teszik, ami szerintük a legjobb nekik, és ő is ugyanígy jár el. Hangsúlyozta, azért is akart erről a nyilvánosság előtt beszélni, hogy
ha valaki szenved és elszigeteltnek, hátrahagyottnak érzi magát a jelen helyzetben, az tudhassa, hogy nincsen teljesen egyedül ezzel. Rengetegen vannak, akiknek, mint nekem is, ezek a vakcinák nagyobb kockázatot jelentenek, mint a vírus, és alapos konzultációk során az orvosainkkal közösen hozunk döntést
– fogalmazott, hozzátéve, hogy reméli, sikerül megtanulnunk, hogy hogyan beszéljünk erről a témáról egymás lenyomása nélkül, erőszakmentesen.
Az Offspring idén áprilisban adta ki tizedik albumát, melyen végig Parada dobolt, a turnén azonban, mely az albumot kíséri, a továbbiakban nem fog már játszani.