Kultúra

Sorozatként tér vissza Hollywood egyik legnagyobb bukása, a Waterworld

Youtube
Youtube
A húsz évvel az eredeti történet után játszódó epizódok premierdátumát még nem lehet tudni.

Van néhány film, ami az elmúlt huszonöt évben irreálisan sokszor tűnt fel a magyar kereskedelmi csatornákon: karácsonykor rendszerint megérkezett a Reszkessetek, betörők-sorozat, az év tetszőleges napján Bud Spencer és Terence Hill osztotta a fájdalmasan csattanó pofonokat, az üresjáratokban pedig olyan, itthon klasszikussá érett filmek kerültek a képernyőre, mint az 1995-ös Waterworld.

A Mad Max-lázat néhány éves késéssel meglovagolni akaró, a poros tájak helyett azonban a jórészt vízzel borított posztapokaliptikus Földön játszódó film kerettörténete finoman szólva is cifra: középpontjában egy Enola nevű kislány áll, akinek életét egy csata után nevelőnőjével együtt egy kopoltyús, úszóhártyás fickó menti meg, majd menekülésbe kezdenek, hiszen

az Enola hátára tetovált, a Szárazföld helyét jelölő térképre mindennél jobban fáj a kalózok aranyfoga.

A sztorit a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának szupersztárja, Kevin Costner sem mentette meg, hiszen a díszletek, illetve a különböző kiadások miatt a költségek elszálltak, a katasztrófák pedig ezzel nem értek véget, hiszen ami elromolhatott, az el is romlott.

Végül észveszejtő összeget – 175 millió dollárt – pumpáltak a filmbe, amiből az amerikai jegypénztárakból mindössze a fele vándorolt vissza a stúdióhoz, a nemzetközi piacon, a videokazetta-eladásoknak köszönhetően azonban még 176 milliót sikerült összeporszívózni, így a Universal Studios végülis visszakapta a befektetett összeget, a gyártással járó nyűgöt azonban egészen biztosan nem akarták még egyszer bevállalni – főleg, hogy a Waterworld-öt egy súlyos összegeket hozó óriásként álmodták meg.

Most, huszonhat évvel később azonban óriásit változott a helyzet: két producer, John Davis és John Fox ugyanis nemrég bejelentette, hogy a történet tévéképernyőkön való folytatásának lehetőségeit keresik, amihez a 10 Cloverfield Lane-nel, illetve egy Fekete tükör-epizóddal ismertté vált rendezőt, a most a Predator-filmen dolgozó Dan Trachtenberget is megnyerték.

A történet szálát a mozifilm eseményei után húsz évvel felkapni kívánó projekt ma még nagyon korai szakaszában jár, így kérdés, hogy milyen felületen, és mikor fog bemutatkozni. A hírt megszellőztető Collider szerint a tengerentúlon a Universal Peacock nevű streaming-szolgáltatása állhat a munka mögé, európai forgalmazásról pedig még kár is lenne beszélni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik