Kultúra

A nomádok földje rendezője zsűritag lesz a velencei filmfesztiválon

Chris Pizzello / POOL / AFP
Chris Pizzello / POOL / AFP

Chloé Zhao életében tavaly is fontos volt a velencei mustra: ott mutatta meg először a nagyvilágnak A nomádok földje című filmjét, amivel végül egy sor fesztiváldíjat és egyéb elismerést, köztük több Oscart is nyert. Most visszatér, ám nem mint új filmjét promózó alkotó, hanem mint a versenyfilmes fő szekció zsűrijének tagja.

A velencei filmfesztivál zsűrijének összeállításakor komolyan figyelembe vették a sokszínűség kérdését, így a kínai-amerikai Zhao mellett a dél-korei Bong Joon Ho is az ázsiai származású alkotókat képviseli, illetve a héttagú zsűri négy tagja nő. Zhao mellett Virginie Efira francia színésznő, aki a friss Verhoeven-film, a Benedetta leszbikus apácáját alakította, és a brit Cynthia Erivo, akit Aretha Franklinként szerepeltet a National Geographic, valamint a kanadai színésznő-producer, Sarah Gadon is szerepel a zsűriben. A zsűri maradék két tagja Saverio Costanzo olasz rendező, aki a Briliáns barátnőm sorozat kreátora, és a román Alexander Nanau, akinek Collectiv című dokumentumfilmje nagy port kavart 2019-ben.

Kapcsolódó
Hagyták meghalni az embereket a kórházban, csak hogy bizonyítsák: urai a helyzetnek
A több mint 60 halottat követelő bukaresti diszkótüzet sokan túlélhették volna, ha a politikusok és kórházi vezetők nem hazudnak a gyászoló családok képébe. De mit lehet kezdeni egy velejéig rohadt egészségüggyel? Interjú.

A 78. velencei filmfesztivált szeptember 1 és 11. között tartják, a teljes program pedig július 26-án derül ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik