Kultúra

A Jackass egyik tagja cápák közé ugrott, kórház lett a vége

Búvárok mentették ki, azonnal műteni kellett.

Komoly bajba került a veszélyes és agyament küldetéseket kipróbáló Jackass című műsor egyik arca, Sean „Poopies” McInerney. McInerney a Discovery Channel Cápák Hete keretében vízisíelt cápákkal teli vízben, több mutatványt sikeresen fel is vettek, ám úgy döntöttek, emelik a tétet: azt találták ki, hogy McInerney ugratóról ugorjon a wakeboarddal a cápák közé. Ez meg is történt, azonban nem sikerült talpon maradnia az érkezés után, a cápák pedig rögtön le is csaptak, megharapva őt a csuklóján, roncsolva az artériáját, az ina és a kézfejét is. A készenlétben álló búvárok mentették ki őt, majd azonnal kórházba szállították, ahol műteni kellett.

McInerney a Sunnak azt nyilatkozta: tisztában volt vele, hogy benne van a pakliban, hogy megtámadja egy cápa, de azt azért nem hitte, hogy ez tényleg meg is történik. Ennek ellenére nem hibáztatja a cápákat, hiszen ő ment „a nappalijukba ebédidőben”.

A Jackass másik sztárja, Steve-O azt mondta, McInerney mostanra „rohadtul halott lenne”, ha a búvárok nem mentik ki a vízből ennyire gyorsan.

A támadásról készült videó itt tekinthető meg:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik