Kultúra

Jövő kedden temetik el Jankovics Marcellt

Kummer János / 24.hu
Kummer János / 24.hu

Június 22-én, kedden 14 óra 30 perckor a Farkasréti temetőben vesznek végső búcsút Jankovics Marcelltől – közölte a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) hétfőn az MTI-vel. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével kitüntetett rajzfilmrendező május 29-én, életének 80. évében hunyt el.

Jankovics Marcella a hetvenes években a Kisképzőben, majd 1981-től az Iparművészeti Főiskolán tanított animációt. 1994-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagja, két évvel később a Pannóniafilm Kft. ügyvezető igazgatója lett, de volt a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának, illetve a Magyar Művelődési Társaság elnöke is.

Kapcsolódó
Meghalt Jankovics Marcell
A rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor 79 éves volt.

Első egészestés rajzfilmje, a János vitéz 1973-ban készült el, majd 1981-ben mutatták be a másodikat, a Fehérlófiát. 1975-ben Oscar-díjra jelölték Sisyphus című filmjét, Küzdők című alkotása pedig elnyerte a cannes-i fesztivál legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálma-díját 1977-ben.

Ebben az évben kezdte el a Magyar népmesék sorozatot, melyet forgatókönyvíróként, rendezőként, tervezőként 2002-ig gondozott. Az ember tragédiája című Madách-mű rajzfilmváltozatáért (2011) a Magyar Újságírók Országos Szövetségének díját kapta meg 2012-ben. A 160 perces rajzfilm 23 évig készült, minden színt más stílusban rajzoltak meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik