Kultúra

Visszavonják Galla Miklós Karinthy-gyűrűjét, mert „tevékenysége nem egyeztethető össze a közmédia szellemiségével”

Zih Zsolt / mti
Zih Zsolt / mti
Ez a legnagyobb elismerés, amit humorista kaphat, és úgy volt, idén Galla kapja. Most meggondolták magukat.

Mégsem kap Karinthy-gyűrűt Galla Miklós, ugyanis az MTVA úgy döntött, hogy Galla nem méltó a legnagyobb humorista-kitüntetésre. Az Indexhez eljutott az MTVA neki küldött levele, melyben ez áll:

Ezúton értesítem, hogy a szakmai kuratórium döntése értelmében 2021. évben nem Ön részesül a Karinthy-gyűrű-díjban, mivel közelmúltbéli tevékenysége nem egyeztethető össze a közmédia, valamint a Karinthy-gyűrű-díj értékrendjével, szellemiségével.

A levelet Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója írta alá. A döntés egészen új, hiszen maga az a döntés, hogy megkapja a gyűrűt, is csak februárban született. Galla elmondása szerint értetlenül áll az eset előtt, szerinte semmi okot nem adott a dologra, sőt, hétfőn még az MTVA-nak sem volt gondja Galla értékrendjével, hiszen akkor még ő konferálhatta a Rádiókabarét – a Karinthy-gyűrűt pedig az ottani humoristák kaphatják meg. Galla azt is elmondta, egy MTVA-s informátortól úgy tudja, hogy valójában azért döntöttek így, mert az az álhír terjed, miszerint csatlakozott Karácsony Gergely mozgalmához.

Ezt Galla teljes fikciónak nevezte, állítása szerint még csak nem is kommunikált Karácsony mozgalmával. „A politika ártatlan áldozatává váltam” – fogalmazott a humorista.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik