Ha megkérdeznénk ötszáz embert, tudják-e, ki volt August Rodin, bizonyára nagy százalékban rávágnák, hogy persze. Sőt, akár még egy alkotását is meg tudnák nevezni. A Gondolkodót, esetleg a Csókot, hiszen ezek eléggé beleégtek a köztudatba. Camille Claudelről azonban feltételezhetően már jóval kevesebben hallottak. Vajon miért csak halála után ismerték el művészetét?
A nő helye a konyhában van?
Még ma is van mit tenni a férfi-női esélyegyenlőség tekintetében, azonban sokkal jobb a helyzet, mint Camille Claudel idején volt. Camille egy észak-franciaországi kis faluban, Villeneuve-sur-Fere-ben született 1864. december 8-án. A család 1881-ben Párizsba költözött, az apa azonban vidéken maradt, hogy anyagi hátterüket biztosítsa. Camille gyerekkorától szeretett agyagból szobrokat formázni, és már ekkor látszott, hogy ígéretes tehetség. A művészi pályán azonban nem volt könnyű dolga, hiszen ekkoriban az akadémiák nem szívesen engedtek be nőket soraik közé.
Ő mégis beiratkozott az olasz Filippo Colarossi művészeti iskolájába Académie Colarossiba, ahol Alfred Boucher növendéke lett. Claudel egy olyan korban vált művésszé, ami egész pontosan kijelölte a nők helyét a háztartásban.
Viharos kapcsolat
Tanára később Olaszországba költözött, és tanítványait a kor leghíresebb szobrászára, Rodinre hagyta. Ekkor ismerkedett meg az akkor 19 éves Camille a nála 24 évvel idősebb Rodinnal. Munkakapcsolatuk gyorsan szenvedélyes és viharos szerelemmé változott, amely átalakította művészetüket.
Zseniális szobrász és múzsa
Rodin számos portrét készítette Camille-ról, őt formázta meg A csókban, az Örök tavaszban, a Pokol kapujának egyes szereplőiben is. Claudel Rodin stúdiójában mestere keze alá dolgozott és nagyméretű kompozícióinak mellékalakjait is ő mintázta meg. Közben önálló megrendeléseket kapott és rendszeresen kiállította mellszobrait és portréit a párizsi Szalonban, művészi fejlődésének fontos állomása volt az 1899-ben készült Rodin-mellszobor.
Claudel és Rodin soha nem költöztek össze, mert a férfi nem akart véget vetni Rose Beuret-hez fűződő két évtizedes kapcsolatának, amelyből fia is született. Kapcsolatunk 1898-ban szakítással ért véget, Claudel fájdalmát 1899-ben Az érett kor című alkotásába sűrítette össze.
Rodin egyszer még felkereste, mielőtt a veszteségtől tomboló Camille-t a családja elmegyógyintézetbe záratta. Amikor megpillantotta Claudel A könyörgő avagy más néven Az elrepült Isten címet viselő önéletrajzi ihletésű című szobrát, elsírta magát. A kitárt karját a férfinak nyújtó „önvallomásra” Rodin a Camille arcát ábrázoló A búcsú című szobrával felelt.
A szobor Claudel egyik legfontosabb alkotásának tekinthető, amely Az érett kor címet viselő szoborcsoportból vált ki. Az érett kor a két különböző nő, az idősebb társ és a fiatalabb szerető között vívódó férfi szerelmi háromszögét jeleníti meg. A könyörgő, azaz maga Camille Claudel a szoborcsoportból és a szerelmi háromszögből kiváló önálló nőt és művészt testesíti meg.
Testvére, Paul Claudel így fogalmazta meg az alkotás keltette gondolatait: „A nővérem térden állva, megalázva könyörög, ez a nagyszerű, büszke teremtmény; és amit kiszakítottak belőle, a szeme láttára, az a saját lelke”. A Rodin szerelmébe beleőrülő szobrász művészi önállósodását szimbolizáló alkotását egyébként most bárki megszerezheti, ugyanis A könyörgő kisméretű változatból összesen ötvennyolc darab készült.
Camille halála
Az orvosok hiába próbálták többször is meggyőzni a családját, hogy vegyék magukhoz, anyja mindannyiszor ellenállt, s Rodin sem érdeklődött utána. Camille, aki nem tudott szabadulni Rodin emlékétől, harminc éven át élt különböző intézetek falai között, végül 1943. október 19-én Montfavet-ben, nem messze Avignontól hunyt el. A tragikus sorsú művésznő életéről több film készült, alakját 1988-ban Isabelle Adjani, 2011-ben Merce Montala, 2013-ban Juliette Binoche keltette életre. Ha életében nem is, később elismerték művészetét, szobrai a legnagyobb múzeumokban találhatóak, a párizsi Rodin múzeumban egy külön szobát is kapott, de saját múzeuma őrzi munkásságát.