Kultúra

Berettyán Nándor lesz a Karinthy Színház igazgatója

Czeglédi Zsolt / mti
Czeglédi Zsolt / mti

Július 1-jétől Berettyán Nándor vezeti igazgatóként a fővárosi Karinthy Színházat, közölte Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) titkára szerdán a színházban tartott sajtótájékoztatón. Szabó kiemelte, „különleges felelősség” a Társaságnak a Karinthy tulajdonlása, mert most először végeznek működtető-felügyelő funkciókat egy színházban. Ezzel együtt  színészre, a huszonnyolc éves Berettyán Nándorra bízzák a Karinthyt, aki Vidnyánszky Attila színészosztályában Kaposváron csupán négy éve, 2017-ben végzett. Az egyetem után Berettyán a szintén Vidnyánszky  vezette Nemzeti Színházhoz szerződött. Színiigazgatóként elmondása szerint Karinthy Márton „modern polgári, színészcentrikus” színházát szeretné továbbvinni, és nagy teret adni a fiatal alkotóknak.

A Karinthy Színház alapítása óta magánszínházként működött, majd a 2020 elején a Vidnyánszky vezette Teátrumi Társaságnak megítélt 300 millió forint  kormányzati ingatlanvásárlási támogatásból került a társasághoz, igazgatója ideiglenesen Bakos-Kiss Gábor volt. A HVG emlékeztet a színház zaklatott sorsára: Földes Eszter színésznő a tulajdonosváltás előtt nem sokkal arról írt a Facebookon, hogy a színház addigi igazgatója, Karinthy Márton halála előtt szóban őt bízta meg a színház művészeti vezetői feladataival, ám végül ezt a pozíciót nem kapta meg, egyrészt, mert a kormánnyal jó viszonyban lévő Oberfrank Pál veszprémi színházigazgató Földes távozásához kötötte azt, hogy a színháznak támogatást szerezzen, másrészt, mert a vezetés tapasztaltabb vezetőt akart.

Ez az új vezető Bakos-Kiss Gábor lett, akit annak idején Vidnyánszky hívott a debreceni Csokonai Színház társulatába, majd a Nemzetibe. Bakos-Kiss a Karinthy éléről most Győrbe kerül: július 1-től a Győri Nemzeti Színház igazgatója lesz. A győri színház élére többen pályáztak, a korábbi igazgató és több tapasztalt színházi szakember, ám a pályázatban előnyként jelölték meg a jogász végzettséget – amivel Bakos-Kiss épp rendelkezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik