Ebrovás
A hárommal ezelőtti Friss Húson Vermes Dorka szép sikert aratott az Anyák napjával, amelyben egy fiatal párhoz érkezik családi látogatásra egyikük anyja – a feszültséget az gerjeszti, hogy a pár mindkét tagja nő, az anya pedig nincs kibékülve ezzel a helyzettel. Az SZFE mesterszakos rendezőhallgatója az előző évét jelentős részben az egyetemfoglalás körüli teendőkre áldozta, de még így is leforgatott két újabb rövidfilmet. Az egyik, az Ebrovás, az Anyák napjához hasonlóan intim kapcsolatok párszereplős története, csak itt nem egy szerelem, hanem egy ember–kutya barátság áll a középpontban.
A néhány perces cselekmény nagy részét a főhős fiú és drótszőrű tacskókeverék kutyájának kalandjai teszik ki. Vermes egyfelől elégikussá és emelkedetté teszi kettejük kapcsolatát, másfelől izgalmas kétértelműséget hagy afelől, hogyan is került össze Emil és Lupi. Mindez elég is ahhoz, hogy úgy érezzük, bőven néznénk még tovább is az Ebrovást, a rövid játékidő miatt a kisfilm hagy némi hiányérzetet. A főhős szerepében Börcsök Olivér meggyőzően sodródik és mereng, az igazi sztáralakítást viszont Thetys nyújtja, aki a kulcsfontosságú kávéházi jelenetben figyelemre méltó komikusi tehetséggel nyal tisztára egy kistányért. (KB)
Csendes környék
Halálfélelem, kölcsönös elvárásokkal és szükségszerű csalódásokkal terhelt apa–fiú kapcsolatok, konzervatív férfiszerep és titkolt homoszexualitás – sokszor még egy nagyjátékfilm is szűkös keretnek bizonyul arra, hogy ennyi komplex témát hitelesen kibontson valaki. Ennek fényében mindenképp becsülendő Varga Gábor önbizalma, hogy 11 percben is megpróbálja ezt, és a Csendes környéknek van is pár erős pillanata, még ha végül nem is képes megemelni azokat a súlyokat, amelyeket kézbe vett.
Ujlaki Dénes játssza a régi vágású apát, aki egy életen át építgette a vízparti házat abban a reményben, hogy majd fiai és unokái élnek benne, ha ő már nem lesz. Ez a megnyugtató jövőkép azonban egy pillanat alatt szertefoszlik, amikor furcsa fotókra bukkan fia tabletjén (a fiút Váradi Gergely alakítja meggyőzően). A Csendes környék az elmaradt katarzis és a soha ki nem mondott fontos mondatok filmje, hatásosan villantja fel, hogy egy terhelt családi kapcsolatban milyen évtizedes akadályok nehezíthetik meg a legelemibb őszinteséget. Megrendíteni azonban nem képes, így összességében mégis inkább intelligensen illusztrálja, mintsem átélhetővé teszi a megkésett egymásra találás kudarcát. (JM)
Ballagási cipő
Nagyjátékfilmes bemutatkozása után a legtöbb rendező hajlamos maga mögött hagyni az inkább gyakorlóterepként felfogott kisfilmeket, Schwechtje Mihály viszont szerencsére más úton jár. Igaz, ez talán kényszerűségből alakult így – Schwechtje a független filmként forgatott Remélem legközelebb sikerül meghalnod:) után sem lett a filmes pénzosztók kedvence, hogy finoman fogalmazzunk –, de ez a változatos műfajokban és formákban alkotó rendező karakteréből is adódik. Nagy- és kisjátékfilm, színdarab és dokumentumfilm: Schwechtje munkáit összeköti az ellentétes nézőpontok ütköztetésére és a szolidaritásra, illetve az emberi méltóság megőrzésére tett erőfeszítés.
A Ballagási cipőben szükség is van az együttérzésre. A néhány perces történetben egy építkezésen dolgozó férfit aláz meg alpári stílusban a főnöke, a jelenetnek pedig a melós kamasz lánya is tanúja. A lányt a Rengeteg – Mindenhol látlak révén a Berlinalén díjazott Kizlinger Lilla játssza, apját a magyar színészi szakma titkos kincse, Kardos Róbert (Virágvölgy). Az egész helyzet annyira kellemetlen, hogy ezeket a figurákat még a kamera sem szeretné alaposan szemügyre venni – ez magyarázhatja a felütés szokatlan kompozícióját –, de a filmből végül mégis a szeretetre meg a gyengédségre emlékszünk. (KB)
D-vitamin lakoma
Aki azt gondolná, hogy kiismerte az új magyar kisjátékfilmek stílusát – van a realista-generációs, a műfajidézetes-allegorikus meg a MOME-tapintású animáció –, az tegyen egy próbát Nagy Lili munkáival. Nem azért, mert annyira jók lennének, hanem mert markánsan másmilyenek, mint a többi pályakezdő rendező filmje. Sőt, még egymásra sem nagyon hasonlítanak, legfeljebb annyiban, hogy mindegyik éppen annyira szokatlan, zilált és idegesítő, hogy próbára tegye a nézőjét, vagy legalább egy kicsit kibillentse szokásos passzivitásából. Egyesek ezt hívják művészetnek, Nagy Lili viszont sokszor inkább csak hülyéskedik a kamerával. Amúgy egyesek ezt is művészetnek hívnák, és miért ne tartozzunk közéjük?
A D-vitamin lakoma – micsoda cím! – olyan irodalmi műből készült, amihez a fiatal magyar filmesek meglehetősen ritkán nyúlnak: Platón Lakomájából. A szöveget egy erősen sminkelt, fasisztoid nevelőnő adja elő, miközben fehér trikós kisgyerekek ugrándoznak VR-szemüvegben a ledlámpa körül, mint posztdigitális nimfácskák. Van ennek értelme? Erre még nem jöttünk rá, de a képekre élesen emlékszünk. (KB)
Csönded
Ha egy kisfilm már a címében megidéz egy Cseh Tamás-dalt, akkor sejthető, hogy előbb-utóbb egy akusztikus gitár is előkerül benne. Ez így is van a Csöndedben, ám romantikus főhősünk kezében a gitár néma marad, az akkordokat nekünk kell hozzáképzelnünk. A szokatlan mutatvány működik, akárcsak Tóth Gergely édes-bús kisfilmje, amely szintén a hiányokra építi dramaturgiáját, csak a néma zene helyett ő inkább a romantikus film kliséit zökkenti ki azzal, hogy elveszi belőle a szavakat.
Egy, az érettségi találkozóján veszettül unatkozó fiú és egy siket lány talál egymásra a pesti éjszakában, hogy együtt kalandozzák végig a város helyszíneit. Az egész pont úgy néz ki, mint egy nagy szerelem kezdete, ám itt a tucat-happyendnél valami sokkal életszerűbb és tartalmasabb végkifejlet felé menetelünk, amelyből levonhatjuk a finoman didaktikus tanulságot: néha a beteljesülés nélküli történetekből tanulhatjuk a legtöbbet az életről. A film jól építkezik gesztusokból és tekintetekből, és ügyesen használja a hangkulissza kontrasztjait is. Az egész lelkét pedig Tóth Zsófia és Hencz András visszafogott, de kiváló színészi alakításai adják. (JM)
Matches
Messze M. Tóth Géza neve a legismertebb a magyar animáció középgenerációjából, azon alkotók közül, akik a rendszerváltás után érkeztek meg a szakmába, a Pannónia stúdió fénykora után, de még a művészeti egyetemekhez (főleg a MOME-hoz) köthető egységes fellépés, képviselet és fesztiválsikerek előtt. Ebben a tehetségben aligha, lehetőségben viszont annál inkább szűkölködő csapatból M. Tóth vállalkozó kedvével, roppant munkabírásával és széles látókörével tudott kitűnni: nemcsak animációs tervezőként és rendezőként, hanem cégvezetőként (a KEDD Stúdió alapítójaként) és egyetemi oktatóként is nagyon magasra jutott.
Ennek fényében az Oscar-jelölt M. Tóthnak, az SZFE volt rektorának már senkit nem kell meggyőznie a tehetségéről. A Matchesen érződik is a derűs, tét nélküli alkotás öröme. Bár mégiscsak van némi tétje a kisfilmnek, méghozzá formai természetű: erősen redukált látványvilággal – mindössze gyufaszálak mozgását, folytonos átalakulását látjuk – bemutatni az emberi társadalom alapjellegzetességeit, a felnőttek életét szervező szabályokat és kompromisszumokat. M. Tóth mindehhez egy hétéves gyerek monológját használja aláfestő narrációként, a kisfiú álmait, elképzeléseit, vágyait elevenítik meg az eltörő-elfogyó, majd változatos formákban újrarendeződő gyufaszálak.
A rendező és csapata a stop-motion animációs technikát digitális utómunkával teszi lágyabbá, gördülékenyebbé és – sajnos – valamelyest sterilebbé is. Ám az alkotó, a rá jellemző következetességgel, nyilvánvalóan felmérte, hogy a mai animációs sztenderdek között ez a formavilág viheti sikerre a Matchest. Nem is tévedett: a film két éve járja a fesztiválokat, és 2021 elején az Oscar előszobájáig jutott, teljesen megérdemelten. (KB)
Inkognitó
Ha már szóba kerültek a fiatal animációsok: az utóbbi két-három évben a megbízható márkává vált MOME-diplomafilmek mellett a Budapesti Metropolitan Egyetem animációs képzéséről kikerült darabok is egyre szebb sikereket aratnak. A két intézményben tanuló alkotókat persze sokkal több köti össze, mint amennyi elválasztja. Ez Lantos Júlia Inkognitóján is látszik, amely az új animációs kisfilmek jellegzetes hangnemét, a szürreális-szorongósat üti meg.
A munkája, a számlák, az őrült szomszédok – egyáltalán: a világ – elől otthonába bezárkózó hősnő fenyegető látomások és freudi szimbólumok között tölti mindennapjait. Lantos inkább atmoszférát teremt, mint történetet mesél, életképeit a Microsoft Painttel előállítható, de Pablo Picasso nőalakjaival benépesített műalkotások minimál-rajzstílusában megjelenítve. Egy-egy frappánsan elkapott részlet – egy ismerősen lepusztult konyhapult vagy lépcsőház – tesz róla, hogy mégis felismerjük a saját életünket ebben a kellemetlenül aktuálisnak ható vízióban. (KB)
Pannónia dicsérete
Milyen az új magyar film? A kérdésre sokféle válasz adható, de azt a jelzőt biztosan kevesen használnánk, hogy „politikus”. Különböző, de az állami támogatási rendszerrel azért általában összefüggő okokból az utóbbi években kevés olyan film készült itthon, ami nyíltan felvetett volna közéleti, politikai kérdéseket, és amelyek mégis – például a Veszettek vagy a Kojot –, azok meg nem sikerültek valami jól. Kisfilmes terepen azért könnyebb élesen fogalmazni, de talán nem véletlen, hogy nem egy hazai filmes egyetem hallgatója, hanem a berlini Német Film- és Televíziós Akadémián tanuló Nagy Borbála rendezte a hetvenes évek dokumentarista szatíráinak stílusát és kritikus szellemiségét folytató, didaktikus és dühös, mégis borzasztó vicces Pannónia dicséretét.
A félórás kisfilm egy gimnáziumban játszódik, ahol a miniszterelnököt készülnek vendégül látni az iskolai ünnepségen. A tantestület Nagy-Magyarországot formáló tortával is készül, és a biztonság kedvéért a címer meg a kolbász alakú marcipán mellé jó nagy Balatont is raknak rá – más kérdés, hogy így a sütemény nem fér be a hűtőbe, ezért a nacionalista érzékenységekre kevésbé fogékony konyhásnéni levágja róla Erdélyt. A történet főhőse viszont nem ő, hanem egy Márti nevű felsős lány, akinek osztálytársa tornaórán jelentkező alkoholmérgezése miatt kell beugróként elszavalnia valamilyen lelkesítő, gyanúsan posztfasiszta szónoklatot.
Mihez kezd a feladattal Márti? Kinek jut a legnagyobb szelet a tortából? Sikerül-e végrehajtania az idióta igazgatóhelyettesnek a YouTube-ról ellesett befőttes gumis trükköt? A Pannónia dicsérete egyszerre végtelenül otthonos és félelmetesen disztópikus, hatékonyan meggyőzve róla a közönségét, hogy súlyosan beteg társadalomban élünk. (KB)
Őzek
Az egybeállításos rövidfilmek nagyon szuggesztívek tudnak lenni, de csakis akkor, ha nincs bennük üresjárat. Elég egyetlen fals mondat, vagy fölösleges elkalandozás a kamerával, hogy a feszült várakozás azonnal unalomba váltson – vágás nélkül pedig nagyon nehéz újra felvenni a ritmust. Az Őzek szerencsére elkerüli ezt a hibát, Hevesi István kompakt rövidfilmje egy pillanatra sem ül le, míg egyetlen felvételben követi az orvosi konferenciára tartó házaspár minidrámáját.
Az első percekben a pár hétköznapi dialógusában vibráló ingerültség tartja fent a figyelmet, de közben érezzük, hogy itt történnie kell még valaminek azon túl, hogy a kocsiban megbeszélnek pár banális témát. És történik is, bár ne számítsunk valami bombasztikus csattanóra, ami az egész sztorit a feje tetejére állítja (bár az erdei idillt sejtető címet kétségtelenül újrakeretezi a finálé). Inkább olyan önismereti tanulságra, amit skandináv drámákban, például Ruben Östlund Lavinájában láthatunk, és ami orrunk alá dörgöli mindennapi kis léthazugságainkat. (JM)
Valahogy így
Sutára sikeredett lánykérés egy budapesti kocsmában, véletlen találkozás egy régi ismerőssel a szexshopban, a negyven éve a szakmában dolgozó BKV-kolléga kicsit sem ünnepélyes köszöntése. Sipos Bence Valahogy így című kisfilmje egymáshoz lazán kapcsolódó, szkeccsszerű epizódokban mutatja be, hány monoton és jelentéktelen helyzetbe kerülünk nap mint nap, melyek néha nem várt eseményekbe átfordulva ráznak fel minket egyhangúságunkból.
A leginkább abszurd és groteszk jelenetek Roy Andersson filmjeire és azok végtelenségig eltúlzottan hétköznapi és kisszerű figuráira emlékeztetnek minket. Hol együtt vagy rajtuk nevetünk, hol pedig csak szimplán szánjuk némelyiküket: amikor az eljegyzést bénán levezénylő fiú elfelejti odaadni a gyűrűt a menyasszonynak, vagy amikor a feleség sorra eszi a sütiket szomorúságában, mert férjét hazaengedik a kórházból. Némelyik epizód mögött felsejlik egy-egy nagyobb történet, életesemény, de a film nyitva hagyja a lehetőséget a néző számára, hogyan érnek ezek véget. Aki szereti az abszurd történeteket, vagy röhögött már fel hangosan egy nyilvános helyen úgy, hogy mások körülötte némán végig hallgatták mindezt, annak mindenképpen ajánljuk a formájában is különleges Valahogy ígyet. (SZE)
Amikor a Hold a Kos jegyében jár
Hogy a Friss Húst meg lehet-e tartani élőben, nem tudhattuk, az viszont borítékolható volt, hogy a fesztivál jó pár, a vírusra és a karanténlétre reagáló filmmel rukkol majd elő. Ladányi Jancsó Jakob Amikor a Hold a Kos jegyében jár című filmje egy fiatal srác mindennapjait mutatja be a karanténban. Míg világszerte tombol a járvány, Krisztián szobája óvó védelmében várja, hogy vége legyen már a pandémiának. Meditálással, valamint különböző spirituális és szexuális kísérletezésekkel üti el az időt, miközben láthatóan terhére van, mikor barátnője videócsetelni akar vele, arról pedig szó sem lehet, hogy találkozzanak, mert tombol a vírus.
A tisztaságmániás és kissé kényszeresnek tűnő Krisztián nem kockáztat, többet ér a jólléte annál, hogy barátnője igényeit kielégítse, bár annak azért örülne, ha a lány teljesítené az ő vágyait. Ez a kettőség, a zen-nyugalmat hirdető meditálás és a vírustól való félelem, na meg a szexuális frusztráltság kíséri végig karanténbeli életét, melyben látszólag nem találta meg még az egyensúlyt. A filmet – melynek címét a nagy horoszkópolvasók biztosan értik – végig a két szereplő számítógépes vagy mobilkameráján keresztül látjuk. Így még jobban visszaköszön a bezártságérzet, amiről nem kell hosszan magyarázni, még nincs túl messze az élmény egyikünkben sem. (SZE)
Valami történjen
Baráti társaság érkezik egy erdőszéli házba néhány napra. A társaság összeszokott, számos emlék köti össze a tagokat, de a legutóbbi beárnyékolja mindannyiuk életét. Közös traumát próbálnak feldolgozni az utazás során, és megérteni a történteket. Mint egy puzzle-t, úgy rakosgatják össze az információfoszlányokat és az emlékeket, hátha így értelmet nyer a történet.
Botos Dániel Valami történjen című filmjében egyedi módon jelenik meg egy, már többször látott sztori, és bizony a nézőnek is szemfülesnek kell lennie, hogy biztosan megértse, mit is lát. A Valami történjen nélkülözi az akciókat, a drámai csúcspontról csak hallomásból tudunk, a vihar utáni csendben érkezünk a történetbe. A két szálon futó sztoriban a rendező minket is arra invitál, hogy részt vegyünk a puzzle összerakásában, ahogy a barátok is, akiknek így talán könnyebb feldolgozniuk a velük történteket. Mert így nem maradhat ez az egész, valaminek történnie kell. (SZE)
A május 27-től június 2-ig tartó Friss Hús további filmjeiről és kísérő programjairól, valamint minden egyéb információról a fesztivál honlapján lehet tájékozódni.
