Kultúra

Az építési szabályokat áthágva építettek volna társasházat kormányközeli körök a Balaton partján

ÉTDR
ÉTDR
A Miniszterelnökség megsemmisítette az építési engedélyüket, a veszély azonban nem hárult el teljesen.

Márciusban már beszámoltunk az aligai magaspart alatti szűk partszakaszon, családi házak tőszomszédságában építeni vágyott, kilencvenkét lakásos társasház-óriás tervéről, ami a kormánytól kapott, nemzetgazdasági szempontból való kiemelésnek köszönhetően erősen túlépített, a partszakasz képét döntően befolyásoló monstrumként valósulhatott volna meg.

Az önkormányzat által a területen meghatározott maximális épületmagasság több mint kétszeresét (8 helyett 16,5 méter), jóval nagyobb beépítési arányt, illetve

a kötelezően megtartandó parti sétány, illetve a közhasználatú strand megszüntetését mutató tervek zöld utat kaptak a Somogy Megyei Kormányhivataltól, így félő volt, hogy a munkák már idén megindulhatnak, megállításukra pedig nincs semmi esély.

Kapcsolódó
Kormányhátszéllel születő társasház rontja tovább a Balaton képét
A helyi szabályozások felett átlépő óriás építése már az idén megkezdődhet.

Másfél héttel később a kormány azonban meghátrált: törölték a telekre kiszabott, engedékeny szabályokat, március 26-án pedig a Miniszterelnökség megsemmisítette az építési engedélyt, melynek fenntartását a térség fideszes országgyűlési képviselője, Witzmann Mihály sem támogatta.

Az ügyről most újabb részletek derültek ki – tudtuk meg a környéken élő lakók egyikétől, illetve az őket képviselő Dr. Bihary Tibortól, a Bihary, Balassa & Partners ügyvédi iroda vezetőjétől.

A háttér

A fejlesztési terület tulajdonosa, az Archibald Ingatlanhasznosító, Szabadidő, Sport Kft. mögött két cég, a Media System Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., illetve a Zétavár Szabadidő, Sport és Ingatlanhasznosító Kft. áll.

A MAHIR Salgótarján Kft-ből kinőtt Media Systemnek 2004-2012 közt a NER-közeli Nézőpont Csoport Zrt. igazgatósági elnöki posztját is betöltő dr. Győri Tibor volt a tulajdonosa, aki azóta két fiával, a Nézőpont igazgatóságában ülő dr. Győri Andrással, illetve Győri Attilával osztozik a cégen. A háttér a Zétavár esetében sem egyszerű: tulajdonosai dr. Bártfai Beatrix és dr. Sárhegyi Zoltán, közös gyermekük, dr. Sárhegyi István, illetve dr. Rábely Balázs, szintén Bártfai gyermeke, aki ügyvezetőként is szerepel a cégben.

A Nemzeti Választási Bizottságban 2013 óta a Fidesz által delegált tagként ülő Dr. Sárhegyi Zoltán és felesége az elmúlt tíz évben jócskán részesültek a kormány figyelméből: az 1993-ban alapított Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda irodavezetőiként (az irodában Rábely irodavezető-helyettesként, Győri András pedig a Győri Tibor Ügyvédi Iroda ügyvédjelöltként van jelen) számos közbeszerzésen arattak sikert. Ügyfeleik közt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a MÁV, és a NISZ Zrt. is feltűnt, de számos alkalommal segítették az állami tulajdonú Eximbankot, de a nagy port kavart sukorói telekcsere-ügyben is ők képviselték az államot.

Miután a Miniszterelnökség megsemmisítette az építési engedélyt, az építésügyi hatóság kénytelen megismételni az eljárást, hiszen a korábbi folyamatot lezáró határozat helyett feltétlenül hoznia kell egy másikat.

A Kormányhivatal ezt követően elismerte,

hogy az környező utcák tizenöt ingatlantulajdonosának is van joga az iratokba való betekintésre,pedig korábban még azon az állásponton voltak, hogy a fejlesztéssel egyedüliként határos telek a Balaton medre, így mindössze a vízügyi hatóságnak van joga megismerni a részleteket.

Bihary állítása szerint ez azonban még nem jelentette azt, hogy a hatóság azonnal segítőkésszé is vált volna: nem, vagy csak megkésve válaszolt, nem volt hajlandó elektronikus hozzáférést biztosítani, a személyes iratbetekintésről pedig kiderült, hogy a vírushelyzet miatt nem megoldható.A fejlesztés közvetlen környezetében élők így hiába kértek időpontot az erre kijelölt ügyintézőtől (aki sem időpontot, sem tájékoztatást nem adott a megváltozott szabályokról), és hiába utaztak el az illetékes Kaposvári Kormányhivatal épületéhez, a kapun már nem léphettek át.

Végül több részletben ugyan, de hozzáfértek az engedélyezési tervdokumentációhoz, aminek tanulmányozása után beadvánnyal fordultak a hatósághoz. Ennek főbb pontjai a következők:

  • a projektet kiemelt jelentőségű beruházássá emelő kormányrendelet szerint a telken szállodafejlesztésnek kellene zajlania, ehelyett azonban az építtető egy 92 lakásos társasházra szerzett engedélyt, ami a kiemelés által adott tágabb határok közt jöhetett volna létre – ennek azonban nincs jogalapja, hiszen az építtetőnek és a hatóságnak is a helyi szabályzathoz kellett volna tartania magát
  • az építtető túllépte a kormányrendelet által lehetővé tett maximális beépíthetőséget, ezt pedig a Miniszterelnökség az építési engedélyt megsemmisítő határozata is megállapította
  • a parkolóhelyek száma sem stimmel: az épületben a tervdokumentáció szerint csak egy 20 négyzetméteres zárt térben kaptak volna helyet asztalok, így mindössze négy (!) parkolóhelyre lett volna szükség. A látványtervek vizsgálatával fény derült arra, hogy az asztalok jóval nagyobb területet foglalnának el, így hatvannégy autó parkolását kellene lehetővé tenni, amiknek a jelenlegi tervek szerint csak a környező szűk utcákban jutna hely
  • a tűzvédelmi hatóság komoly, gyakorlatilag egy teljes épületszint újratervezését igénylő hibát talált a tervekben, megelégedtek azonban azzal, hogy az építtető a kivitelezés során gondoskodik majd ennek megoldásáról
  • a tervdokumentáció nem foglalkozik a felszín alatti vizekkel, pedig a magas löszfalon átszivárgó víz elvezetése, lletve a talajvízszint kezelése fontos probléma, hiszen a jelenlegi tervek miatt az új épület, illetve a környéken élők otthonainak falai is vizesedni kezdenének
  • a tervdokumentáció nem tartalmazza a kötelezően elkészítendő benapozási tervet, pedig a túlméretezett épület árnyékot vetne a közvetlen környezetében lévő családi házakra

A dokumentumtól a környező telektulajdonosok azt remélik, hogy segít abban, hogy az építési hatóság elutasítsa a kérelmet, így

az építtető rákényszerül majd arra, hogy a helyi építési szabályzat által megszabott határok betartásával, környezetébe illő épületet tervezzen.

Kérdéseinkkel megkerestük az ingatlan tulajdonosát, az Archibald Kft.-t, ám eddig nem válaszoltak a kérdéseinkre. Amennyiben kérdéseinkre választ kapnánk, azokkal frissítjük a cikket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik