Kultúra

Kúria: jogszerű volt az SZFE tanárainak sztrájkja

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A Kúria megerősítette, amit az ügyben korábban eljárt Fővárosi Ítélőtábla már kétszer is megállapított: jogszerű volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói által tavaly szeptemberben kezdeményezett sztrájk.  Az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület közleménye szerint ezzel a Kúria elismeri, hogy a dolgozók nem csak az alacsony bér vagy a rossz munkakörülmények ellen sztrájkolhatnak, hanem akkor is, ha egy felsőoktatási intézmény önállósága kerül veszélybe. Így az SZFE-s tanárok 8 pontban megfogalmazott követelésének mindegyike megállja a helyét.

Az SZFE-nél tavaly lezajlott modellváltás eredményeként az egyetem döntéshozó szerve, a szenátus jogköreinek jelentős része az egyetem fenntartója, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány irányítása alá került. Ez a lépés az egyetemi autonómia évszázados fennállásának megszűntét eredményezte. Ez ellen tiltakozásul a tanárok 2020. szeptember 9-én sztrájkbizottságot hoztak létre és egyeztetést kezdeményeztek a fenntartóval. Tekintettel arra, hogy senki nem ült le velük tárgyalni, a sztrájkbizottság szeptember 24-én néhány órás figyelmeztető sztrájkot tartott, majd október 1-től általános sztrájkba fogtak.

Az egyetem és az azt fenntartó alapítvány szeptember 29-én kezdeményezte, hogy a Fővárosi Törvényszék jogellenesnek nyilvánítsa a tanárok sztrájkját, és ezt sikerült is elérniük. A sztrájkolók viszont megfellebbezték a Fővárosi Törvényszék végzését, és az ügyben másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla a fellebbezésnek helyt adva elutasította az SZFE és az Alapítvány kérelmét, majd részben új eljárás lefolytatására utasította a törvényszéket. A megismételt eljárás során a törvényszék és az ítélőtábla egyaránt megállapította, hogy a sztrájk nem jogellenes.

Ezután az egyetem és az alapítvány már hiába fellebbezett, a Kúria fenntartotta az ítélőtábla végzését. A sztrájk jogszerűségéhez így nem férhetett kétség – írja a közlemény.

Korábbi cikkünk a témában:
101 nap után véget ért az SZFE oktatóinak sztrájkja
Párbeszéd hiányában nem látják értelmét a sztrájk folytatásának.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik