Kultúra

Meghalt Milva, az olaszok híres énekesnője

SVEN SIMON / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP
SVEN SIMON / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

81 éves korában, milánói otthonában szombaton elhunyt Milva olasz énekes, színésznő és tévés személyiség, írja a Deadline. Milva halálát – melynek okát nem közölték – Dario Franceschini olasz kulturális miniszter erősítette meg, aki „az olasz dalok egyik legnagyobb tolmácsának” nevezte az énekest, megjegyezve azt is, hogy a „hangja egész generációkban ébresztett heves érzelmeket”.

A Maria Ilva Biocalti néven, 1938-ban született Milva az 1960-as és 70-es években volt pályája csúcsán. Az énekes, akit haja színe miatt La Rossa (a vörös hajú) néven is emlegettek, összesen 173 lemezt készített, a LaPresse hírügynökség szerint pedig mintegy 80 millió példányszámban adott el belőlük. Az 1960-as és 1980-as évek között olyan híres zenészekkel dolgozott együtt, mint Ennio Morricone és Vangelis, és olyan ikonikus helyszíneken lépett fel, mint a milánói La Scala, a Párizsi Opera vagy a londoni Royal Albert Hall.

Színésznőként Milva Luciano Berio operáiban és Bertolt Brecht darabjainak adaptációiban is szerepelt, valamint különböző tévésorozatokban. Öt évtizednyi előadóművészet után, 2010-ben bejelentette visszavonulását, azóta lányával, Martina Corgatival élt együtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik